Találj olyan embert, aki evett már bébipolipot, márciusban született és elolvasta a Bibliát – egy a péntek esti ismerkedő feladatok közül, amit a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek 2010-es Találkozóján kellett megoldania valamelyik résztvevőnek. A másodjára megrendezett találkozóra 140-en érkeztek.

A találkozó ötlete a 2008-as Egyetemi Pasztorációs Konferencián született. Az ott egybegyűlt egyetemi lelkészek és közvetlen munkatársaik egy a konferenciához hasonló, évenként megismétlődő programot akartak létrehozni, amelyen nemcsak a közösségek vezetői, hanem a többi egyetemista is találkozhat. Az elsőt a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezte meg 2009 februárjában. Idén a Műegyetemi Katolikus Közösségnek jutott a feladat.

A szombati nap néhány egyetemi lelkészség bemutatkozásával indult. Elsőként a Csütörtöki Csoporttal, a jezsuita Párbeszéd Házában működő CsüCsoppal ismerkedhetett a hallgatóság. Aki csatlakozni szeretne hozzájuk, annak egy öt alkalmas „keltetőn” kell részt vennie, ezután lehet teljes jogú tag.

A Budapesti Görög Katolikus Egyetemi Lelkészség – mivel nemrég indult – az egyik legdinamikusabban fejlődő lelkészség. Közösségi életről még ebből adódóan nem tudtak beszámolni, azonban fúrás-faragásról, építkezésről igen. Létrehozásával másfél évzitedes álom valósul meg.

Végül a Műegyetemi Katolikus Közösség, az MKK lépett a közönség elé. Nekik 11 csoportjuk van, és háromszáz fős tagságukkal talán a legnagyobbak az egyetemi lelkészségek közül. Ők is csütörtökönként gyűlnek össze, és többek közt filmklubot, előadásokat, Katalin-bált és könyvhetet is szerveznek, pünkösd hétfőnként tartják a karizmák ünnepét; az első évüket kezdő egyetemistákat pedig keresztény gólyatáborba hívják.

De mi a dolga egy egyetemi lelkészségnek? Elsősorban az egyetemi hallgatókat kell, hogy közösségbe tömörítse, programokat szervezzen a számukra, és lehetőséget biztosítson a miselátogatásra, katekézisekre, imákra – mondja a Magyar Kurír kérdésére Pákozdi István, a Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség vezetője. Hozzáteszi: a KELET mindent egyesít: van benne imádság, szentmise, kultúra, szórakozás. Az egyetemi lelkészségeknek meg kell szólítania a keresztény oktatókat is. Kapcsolatban állunk velük, ismerjük őket. Továbbá a budapesti egyetemi lelkészség fenntart három kollégiumot is, így akinek drága az albérlet, olcsóbb szállást kap, és közösségbe kerül – mutat rá Pákozdi István.

A keresztényeknek a világ érdekében van küldetésük, és nem csupán az a feladatuk, hogy jól érezzék magukat. A küldetéstudat a kereszténység lényege – jelentette ki a bemutatkozások után Erdő Péter bíboros Európa és a kereszténység viszonyáról tartott előadásában. A prímás kifejtette, hogy ha nincsenek erkölcsi alapok, amelyeket a kereszténység tud biztosítani, akkor nem lehet az általános, önkéntes jogkövetésre várni, így az egyik jogszabályt újabbal kell védeni. A több jogszabály, túlbonyolított jogrendszer miatt nagyobb ellenőrzésre lenne szükség, amire persze nincs energia. Azaz az állam ne tud felülről erkölcsi rendet csinálni, ez a kommunistáknak sem sikerült. Az erkölcs a közösségek közvetítésével adódik tovább és igazolódik vissza.

Egy 1990-es törvény kimondja, hogy az egyházak a társadalom kiemelt értékhordozói. Egyes francia politikusok is azért hangoztatják, hogy támogatni kell az egyházat, mert erkölcsöt ad és tart fenn az állam számára is. A szekularizált államban az állam sem működik jól – az orosz az egyik legszekularizáltabb társadalom, nem hiába kriminalizálódott, és süllyedt majdnem anarchiába. Hogy ebből kilépjenek, előírják a hitoktatást, és helyzetbe hozzák az ortodox egyházat.

Ma már a magyar katolikus közoktatásnak is csupán a normalitás fenntartása az elsődleges feladata: az irgalmasság cselekedeteinek a helyszíne a katolikus iskola, hiszen mivel az állami közoktatásban tanítani sem lehet, át kell vennie annak funkcióit, és a „tudatlanok tanítására” kell összpontosítania.

Az egyházakat lehet jozefinista szerepkiosztással „támogatni”, meg úgy, hogy hagyják, hogy dolgozzanak. Annak idején, az antik középkorban a Frank Királyság azt mondta: gyertek, egyházak, és tegyétek, amit szeretnétek. Az az érvelés, hogy az egyházakat „tartsák el a hívek” – ami évszázadokig így is volt –, azért hamis, mert a rendszerváltás után nem kapták vissza elkobzott javaikat, ahogy a hívek sem, így tehát nem tudják miből támogatni egyházukat. Az Egyesült Államokban az egyházaknak tett adományokat le lehet vonni az adóból, és a jótékonysági esteken a felekezetek olyan és annyi élelmiszert árulnak, amilyet akarnak, az általuk megszabott áron – itthon ennek a liberális finanszírozásnak a lehetőségét az állam akadályozza.

II. János Pál úgy fogalmazott: a világiak feladata, hogy a világ dolgait, a politikát, az gazdaságot, a kultúrát az evangélium szerint alakítsák. De vajon nem ott tartunk-e, mint a Nagy Konstantin előtti időkben, hogy hívő ember szinte már nem is vállalhat állami hivatalt? Az ókor végén ugyanolyan krízis volt, mint most, amikor a teljes relativizmus alapján próbálják működtetni a demokráciát. A legtöbbeknek a „feeling”, a pillanatnyi „jól érzés” a fontos, ezért egzisztenciális döntésképtelenség lesz úrrá rajtuk, például nem mernek elköteleződni egy életre a házasságban.

A régieknek a templom volt a legfontosabb. Az életnek, közösségnek értelmét ugyanis az fejezte ki, adta meg. Ezért vállalták, hogy 100–150 évig építenek egy katedrálist. A felfelé mutató templomtorony a transzcendenciát jelképezi – erre kell nekünk is rámutatnunk, mert Európának is erre a valóságra van szüksége – zárta beszédét az esztergom-budapesti érsek.

Az előadás után kérdezni lehetett, majd kiscsoportos beszélgetések következtek. Volt, aki a hierarchia és a kisközösségek viszonyát firtatta. Én nem tapasztalok ellentétet a hierarchia és a kisközösségek között, hiszen az MKK-ban is kiépült egy hierarchia: vannak vezetői például a kiscsoportoknak. Nem látok ellentmondást – mondja ugyanakkor az egyik résztvevő, Joci, akit a folyosón állítottunk meg, hogy megkérdezzük a véleményét a témáról. Egy másik résztvevő, Péter szerint a püspökkel és a magasabb rangú egyháziakkal nyilván ritkábban találkoznak a hívek, ezért lehet ilyen érzése egyeseknek.

Aki mélyen hívő és közösséghez tartozik, annak természetes, hogy van plébános, káplán, pap, világi, püspök; hogy az egyház szervezett valóság, egy struktúrált szervezet, kétezer éves múlttal a háta mögött – reagált ugyanerre a felvetésre Pákozdi István. Nem csak a karizmák, a pillanatnyi érzések és a Szentlélek ihletései a fontosak, hiszen ez a szervezet tartja össze a híveket és vezeti a holnap felé – tette hozzá.

Szerintem a fiatalok nem panaszkodhatnak, rengeteg nekik szóló keresztény fórum van, gondoljunk csak a különböző világtalálkozókra vagy épp az egyetemi lelkészségekre – tette hozzá Péter, amikor arról kérdeztük, ő mit válaszolna annak, aki azt sürgette, hogy nyisson az egyház a fiatalok felé. Majd így folytatta: szerintem éppen a probléma, hogy mikor ezekből kinő az ember, akkor találhatja magát könnyen egyfajta vákuumban.

Tavaly 80–100-an voltak, ehhez képest idén 140-re nőtt a résztvevők száma – mondja Bakos Károly, a rendezvény főszervezője. Amellett, hogy az egyetemi lelkészségek diákjai kapcsolatba kerülnek egymással, és később hatékonyabban együtt tudnak működni, a közösségi élmény is fontos dolog. A tavalyi találkozó után a hétköznapokban is sokkal jobban működtek a kapcsolatok – nyilatkozta.

Szombat este farsangi bállal folytatódott, vasárnap pedig a közös értékeléssel zárult a KELET. Nincs olyan veszély, hogy az Erdő Péter beszédében említett, üres „feeling” uralkodik el a találkozón? – kérdezzük, de Bakos Károly megnyugtat minket: kidolgozott lelki háttere van a találkozónak, a mottója pedig: „Egység Krisztusban”. Reméljük, ez megadja azt a pluszt, amitől nem csupán egy buli ez a hétvége – szögezi le a főszervező.

A találkozó honlapja és a fényképek forrása: http://kelet.egylelk.com/

Szilvay Gergely/Magyar Kurír