Újra nemzetközi ministránstalálkozó Rómában
Augusztus 3-án és 4-én Rómában nemzetközi ministránstalálkozóra kerül sor. Az előzetes becslések szerint a legtöbben, 45 ezren Németországból érkeznek majd. A találkozóra ötvenezer fiatalt várnak, többek között Ausztriából, Svájcból, Franciaországból, Lengyelországból és Magyarországról is.
A találkozó csúcspontja az augusztus 4-i általános kihallgatás lesz Benedek pápával. Ennek előestéjén a Szent Péter téren nemzetközi ünnepet szerveznek. Legutóbb, 2006-ban 42 ezer ministráns vett részt a találkozón. Magyarországról akkor közel 1200 ministráns érkezett Rómába, továbbá a szomszédos országok csoportjaiban is számos magyar fiatal vett részt a rendezvényen. Az első római ministránszarándoklatra 1962-ben került sor, akkor XXIII. János pápa fogadta a fiatalokat kihallgatáson a Szent Péter téren. Magyar Kurír © Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.
|