Az arsi plébános először is arra biztatta a bűnbánókat, hogy világosan, érthetően, töredelmesen gyónjanak. Megfelelő felkészüléssel – mondta – az is percek alatt elvégezheti gyónását, aki évek óta nem gyónt. A fecsegésre hajlamosaknak, akik szükségtelen részletekkel bővítették bűnvallomásukat, segített, hogy rövidebbre fogják és csak a bűn elkövetésének közvetlen körülményeire korlátozzák mondandójukat. Ezt elsősorban nem azért tette, hogy megrövidítse a gyónás idejét, hanem mert az volt a tapasztalata, hogy minél több részletet mond el a gyónó, annál kevésbé bánja a bűneit; ahelyett, hogy megfogalmazná bűnei indítóokát, különböző kiegészítésekkel próbálja megmagyarázni vagy kimagyarázni őket. „Kerüljétek a haszontalan vádaskodást! Pazaroljátok vele a gyóntató idejét, fárasztjátok a többi gyónásra várakozót, és kioltjátok az áhítatot" – tanította.

Másodszor: igyekezett eloszlatni a gyónásra készülők félelmeit. Tudta, hogy sokan azért nem akarnak gyónni, mert félnek, hogy mit gondol majd róluk a pap. Biztosította őket, hogy nem tudnak olyat mondani, amin a pap megbotránkozna. „Megalázó, amikor a bűneitekkel vádoljátok magatokat? A pap jól tudja, mire vagytok képesek." Majd elmondta, mit él át a pap, amikor a gyónó alázatosan és Isten irgalmában bizakodva vádolja magát: „A pap könyörületet érez irántatok – mondta –, veletek együtt zokog" (amit Vianney Szent János sokszor maga is megtett).

Harmadszor arra törekedett, hogy gyónói imádságos lelkülettel fogadják a szentségi feloldozást és megértsék jelentőségét. „Amikor a pap megadja a feloldozást, egyetlen dologra kell gondolnunk: hogy a Jóisten vére ömlik át a lelkünkön, hogy megmossa, megtisztítsa és olyan ragyogóvá tegye, mint a keresztség után volt." A feloldozás, akárcsak a keresztség, hatalmas csoda: a bűn miatt halott lélek feltámadásának csodája. Előfordul, főleg amikor sokan várakoznak szentgyónásra, hogy a gyónók már a feloldozás szövege alatt mondani kezdik a bánatimát. Az arsi plébános nem kedvelte az efféle „többfunkciós üzemmódot". Inkább azt tanácsolta a gyónóknak, hogy lassítsanak, és elmélkedjenek azon, mi is történik. Meg volt győződve róla, hogy így egyre jobban megszeretik a bűnbánat szentségét és egyre több gyümölcsét fogják élvezni.

Negyedszer: Vianney Szent János sokszor biztatta a híveket és a gyónókat, hogy imádkozzanak gyóntatóikért. „A bűnbánóknak azért kell imádkozniuk, hogy a Jóisten megadja gyóntatóiknak a szükséges megvilágosítást és kegyelmet" – mondogatta. Ő maga imádkozott és böjtölt a gyónóiért, és tőlük is ugyanezt kérte saját magáért és paptestvéreiért. Talán nincs még egy pap az egyháztörténelemben, aki nála jobban tudta volna, mekkora szüksége van a gyóntatónak az imádságra, hogy minden bűnbánó esetében hatékonyan cselekedhessen az Isteni Orvos nevében. Isten kegyelmére van szüksége, hogy ne csak a bűnt, hanem a bűnöst is megértse, hogy türelmes tudjon maradni azokkal, akik próbára teszik a türelmét, kedves az érzékenyekkel, határozott azokkal, akiknek egy egészséges lelki fenékberúgásra van szükségük; hogy együtt zokogjon azokkal, akik nem éreznek bűnbánatot, hogy reményt adjon az elkeseredetteknek, világos útmutatást az eltévedteknek; s hogy tudja, mit mondjon és mit ne, hogy a bűnös elforduljon a bűntől és hűséges legyen az evangéliumhoz.