
Május 18-án, szombaton Marco Gnavi, a római Santa Maria in Trastevere-bazilika plébánosa tartott előadást a Sapientián.

Több mint 120 ezren jelentkeztek a lelkiségi mozgalmak és közösségek pápával való találkozására. Az esemény interneten élő közvetítésben követhető.

Pünkösdkor, május 18-án és 19-én lelkiségi mozgalmak és közösségek gyűlnek össze a Szent Péter téren és találkoznak Ferenc pápával.

„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.” (Lk 6,38)

Ana Maria Muhai a halál küszöbéről tért vissza, az Aids elleni küzdelem emblematikus alakjává lett.

A tavaly szeptemberi Genfest után a május 1-én a fiatalok újabb nemzetközi programot szerveznek.

Az Egyesült Világ Projekt az egyetemes testvériség, a szolidaritás, a közösségek mások felé fordulásának megvalósulását mutatja be. Összegyűjti azokat, akik rendszeres tevékenységükkel létrehozzák a „testvériség szigeteit”.

Az Egyesült Világ Hetének megnyitója idén Jeruzsálemben lesz. Magyarországról is indul egy delegáció, hogy részt vegyen az eseményen.

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani azt a magyarázatot, amit Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója havonta a Szentírás egy-egy mondatához fűzött, s amely széles körben hatással van egyének és közösségek életére.
Martonyi János külügyminiszter tegnap a köztársasági elnök megbízásából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adta át Szőke Péternek, a Szent Egyed közösség magyarországi vezetőjének.
Március 8. és 10. között rendezték meg a Szent Orsolya Antióchia XX. nagyhétvégéjét.

A március 2-án tartott nagyböjti lelkinap célja az volt, hogy segítse a katolikus lelkiségi mozgalom tagjait a húsvétra való lelki felkészülésben.

Március 2-án, szombaton Pécsett, a pécsi belvárosi templomban azokról emlékeztek meg, az elmúlt években haltak meg, elsősorban hajléktalanságuk következményeként.

„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” (Jn 8,7)

A MÉCS, amely 1996 óta szolgálja a családok hitben és szeretetben való erősödését, minden évben nagyböjtben tartja országos lelkinapját.
„587 ismerős a Facebookon, és hány igaz barát?” címmel tartott lelkigyakorlatot a Chemin Neuf ökumenikus közösség.

Készítettek már ikont korunk vértanúiról és mai világunk szenvedőiről is.
A XXI. századot a lakosság elöregedése jellemzi és egyre nagyobb hatással lesz a világ demográfiai átalakulására.
A Szentatya január 30-án, az általános kihallgatáson üdvözölte a Fokoláre mozgalom bíboros és püspök barátait, akik e napokban tartják találkozójukat Róma közelében.

„Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket.” (1Jn 3,14)

A vezérfonal a 2012. októberi püspöki szinódus üzenete volt Isten népéhez.

Szerte az országban számos katolikus bál várja a bálozni vágyókat. Körkép.

Mindennap, minden időzónában déli tizenkét órakor álljunk meg egy pillanatra, és kérjük Istentől a béke ajándékát – kezdeményezi idén is a Fokoláre Mozgalom.

A Sant’Egidio Közösség köszönetét fejezi ki a támogatóknak, akiknek a segítségével Magyarországon kétszázötven rászoruló ülhetett az ünnepi asztaloknál.
32 ezer fiatal zarándok vett részt Európából és a többi kontinensről az olasz fővárosban rendezett összejövetelen december 28. és január 2. között a 35. taizéi találkozón.
Január 3. és 6. között Alois testvér, a Taizéi ökumenikus közösség perjele néhány testvérrel és mintegy száz fiatallal Isztambulban tartózkodik.






