Palánki Ferenc Nagymaroson: Isten elköteleződik mellettünk és megadja a hűség szabadságát

Hazai – 2015. október 3., szombat | 19:50

A hűség és az elköteleződés „matematikaóráját” tartotta meg október 3-án a nagymarosi ifjúsági találkozó szentmiséjén Palánki Ferenc kinevezett debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. A nagymarosi plébánia kertjében mintegy háromezer fiatal vett részt az egésznapos rendezvényen.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Hűséges az Isten – emlékeztetett az idei őszi találkozó mottójára Palánki Ferenc, hozzátéve: a témát tovább erősíti, hogy az evangélium is éppen a házasságról szólt. A püspök arra hívott, menjünk vissza az eredeti szándékhoz, hogy Isten miért teremtette az embert. Az evangéliumban ugyanis nincsen sem „akciós mennyország”, sem „üdvösség light”, az ember Isten képére és hasonlatosságára van teremtve – igaz nem kívülről, hanem belülről: képesek vagyunk szeretni.

A szeretet felülírja a matematikát azzal, hogy személyeket eggyé tud tenni, így lesz 1+1+1=1, a három isteni személyből egy, hiszen eggyé teszi őket az isteni szeretet, és így lesz a házastársak esetében is a kettő egy testté a szeretetben: 1+1=1. Az istenképiség adja emberi méltóságunk alapját, de egyben a feladatunkat, a felelősségünket is, hogy nem élhetünk akárhogyan – hangsúlyozta a püspök.

A mai emberek azért nem tudnak elköteleződni, mert nem tudják, hogy az életük jóváhagyott élet – fogalmazott a szónok. – Pedig valakinek fontosak vagyunk, valaki akarta az életünket. A jóváhagyottság tudatának a hiánya pedig abból fakad, hogy az emberek nem érzik magukat szerethetőnek és szeretetre képesnek. Pedig azért vagyunk, mert Isten akarta, hogy legyünk, és ezáltal örök, végtelen távlatot nyitott számunkra.

A távlatok, tervek szükségesek az életünkben, de nem mint valami önmegvalósítás részei – tette hozzá Palánki Ferenc –, mert Isten megvalósít téged, nem kell megvalósítanod magadat. Akik tudnak örök távlatokban gondolkodni, akik tudnak szeretni, azokban megvalósul Isten terve.

Az ifjúság a nagy kérdések ideje, de a nagy válaszok idejének is kell lennie – hangsúlyozta a főcelebráns. – Ekkor kell Isten mellett is meghoznunk az alapvető döntést. Ha képesek vagyunk meghozni ezeket a nagy döntéseket, akkor nem a reklámok 1990 forintért kínált boldogsága, hanem a valódi boldogság lehet a miénk. Ha meghozod életed nagy döntéseit, nem az az igazán nagy dolog, hogy te elköteleződsz, hanem hogy Isten kötelezi el magát melletted. Isten ekkor megadja neked a hűség szabadságát, vagyis felszabadít mindarra, ami, aki vagy.

Ha Istennek ezzel a végtelen szeretetével kívánjuk szeretni a házastársunkat, akkor tudunk az oltárnál elköteleződni mellette. Ahogy egy Nógrád megyei pap meghökkentő módon egy esküvői beszédben rámutatott: ha csak a saját boldogságunkat akarjuk, akkor fölösleges megházasodni, mert annyi megkötöttséggel és macerával jár, de ha a másik boldogságát akarjuk, akkor már igen. Mert nem az igazit kell keresni, hanem az igazat: az Istent – mutatott rá a püspök.

Majd így folytatta: egy Galga-menti faluban egy nő öt perc alatt elmondta élete történetét a néprajzkutatónak: a férje olyan féltékeny, hogy csak kéthetente jut ki az utcára, hogy elintézze a dolgait. Amikor a néprajzos megkérdezte, miért nem hagyja ott, azt felelte: „Uram, tudja, a beteg állatot sem hagyja ott az ember, nemhogy az urát”. Palánki püspök ebből a történetből kiindulva hívta fel a figyelmet arra, hogy a hűség áldozattal jár nap mint nap; annak az igenje ér valamit, aki kis nemeket tud mondani mindenre, ami az ő egyszeri, nagy igenjével ellenkezik.

Isten hűségére visszatérve a szónok kiemelte: az nem kötődik feltételekhez. A szentmisében az Oltáriszentség átlényegülése éppúgy feltételek nélküli, mint ahogyan Isten hozzáköti magát a pap feloldozó szavához.

Tényleg ilyen egyszerű lenne gyónni? – kérdezte a püspök. S így válaszolt: tényleg ilyen olcsó, de egyszer valakinek nagyon sokba került.

A mai világ sokszor olyan, mint a Maradj talpon! vetélkedő: ha valamire nem felelünk meg, irány a süllyesztő. Mi azonban nem ilyen világot akarunk – hangoztatta Palánki Ferenc –, hanem a szeretet kötelékével össze akarunk kapcsolódni úgy, hogy ha valaki alatt megnyílik a föld, akkor is talpon tudjon maradni, mert a többiek megtartják.

A szentáldozást követően a nagymarosi találkozóval párhuzamosan zajló Gyerekmaros mintegy ötszáz résztvevője is bevonult a templomkertbe.

A szertartáson Sillye Jenő és barátai teljesítettek zenei szolgálatot, a misét követően hagyományos módon az ő koncertjükkel zárult az ifjúsági találkozó.

Fotó: Tibély Gergő

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria