„72 óra”: A debrecen-nyíregyházi egyházmegyei fiatalok is akcióba lendültek

Hazai – 2020. október 21., szerda | 9:44

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Irodájának kiemelt feladata, hogy a fiatalokat érzékenyítse a társadalmi szerepvállalás területén. Ezért minden évben, így idén október 8. és 11. között is bekapcsolódtak a „72 óra kompromisszum nélkül” ökumenikus akcióba. Az ifjúsági iroda beszámolóját adjuk közre.

Idén a járványhelyzet miatt különleges módon szólítottuk meg fiataljainkat. Kihívást hirdettünk számukra, arra bátorítva őket, hogy ebben a 72 órában válasszanak saját környezetükben, családjukban, közösségükben, iskolájukban olyan feladatot, amelynek célja az önkéntes, feltétel nélküli segítség. Arra kértük őket, hogy miközben végzik a kitűzött feladatot, örökítsék meg, és küldjenek erről képet számunka.

Célunk az volt, hogy ezeket a jó cselekedetekről készült képeket az ifjúsági iroda Facebook-oldalán folyamatosan közzétegyük, és így teljen meg a 72 óra tartalommal, kompromisszum nélküli segítséggel. A nyilvános közösségi oldalon mindenki követni tudta ezeket a mozzanatokat, ami által egyházmegyénk tanúságot tesz a feltétel nélküli segítség fontosságáról, az összefogás öröméről, még úgy is, hogy mindenki a saját környezetében teszi ezt.

Számos helyről érkeztek képek: Debrecenben, Nyíregyházán, Nyírtelken, Kisvárdán, Ajakon, Mátészalkán, Geszteréden, Kállósemjénben és Fülöpön is csatlakoztak a kihíváshoz fiatalok, iskolai osztályok, közösségek, családok. Sőt, egyházmegyénk Rómában tanuló papjához, Németh István atyához is „ellátogattunk” egy képnek köszönhetően, aki szintén bekapcsolódott azzal, hogy a közössége számára főzött.

A jó cselekedetek egészen színes palettáját láttuk ebben a 72 órában. Markovics Balázs atya a debreceni fiatalokat a szőlőszüretbe vonta be, hogy megtapasztalják a kétkezi munka ajándékát, a természet és az ember együtt rezdülését, valamint Isten áldását a bő termésen. A nyíregyházi „szentimrés” diákok a nyíregyháza-jósavárosi Szent Imre-plébánia beregi körutazásának és zarándoklatának szervezésében vettek részt. Nagy Csaba atya vezetésével a fiatalok gondoskodtak a hatvanfős, különböző korosztályokból álló csoport folyamatos ellátásáról, kézfertőtlenítéséről, kényelméről. Emellett az összefogásnak, a fiatalok bevonásának céljai között szerepelt, hogy a diákok tapasztalatokat szerezzenek a közösségi program előkészítő és háttérmunkálatairól, bepillantást nyerjenek a szervezési feladatokba, együtt fejlesszék a problémamegoldó készségüket és leleményességüket, miközben erősödik a hívekkel való kapcsolatuk és saját osztályközösségük is.

A nyírtelki intézményünk diákjai az iskola sportudvarának rendbetételén munkálkodtak, illetve néhányan iskolai szekrényeiket is takarították vagy otthonukban tevékenykedtek, míg Fülöp községben a résztvevők bekapcsolódtak a településen folyó lomtalanításba, az iskolai és utcai hulladék összegyűjtésébe. Mindeközben Kállósemjénben környezetvédelmi akciót szerveztek, melynek során Péterhalom városrészben hulladékot gyűjtöttek, rendbe tettek több buszmegállót és a közösségi ház környékét, illetve egy út menti kereszt környezetét is megszépítették, virággal díszítették.

Kisvárdai intézményünk mintegy 130 tanulója csatlakozott az iskola udvarának téliesítéséhez, lefestették az udvari padokat, a fából készült szemeteseket. A szorgos kezek egy nárciszmező ültetésével létrehozták a Méltóság Mezejét, melyhez az osztályok napokon át gyűjtötték a virághagymákat. Szent Ferenc tiszteletére a tulipánkertben elhelyeztek egy sárga rózsabokrot, illetve Szent Erzsébet „rózsautat” létesítettek az iskola főépülete és az általános iskola épülete között.

Az ajaki iskola udvartakarítással, avargyűjtéssel tette szebbé a környezetet és a sportpályát, közben Mátészalkán templom- és udvartakarítással, virágültetéssel kapcsolódtak be a diákok. A geszterédi lakosok és tanulók is igazán kitettek magukért, az iskola minden osztályától érkezett hozzánk kép a település és a családok nagy örömére. Akadtak, akik a templom környékén igyekeztek, vagy élelmiszer-beszerzésre indultak nélkülözők számára, de a fiatalok otthon, családi házuk táján is tevékenykedtek: őszi kerti munkák, fahordás, jószágetetés, virágültetés, diószedés, szőlőszüret, autómosás, kerékpár-karbantartás, számos házimunka, gondoskodás kisgyermekekről, sütés és főzés, házi tésztakészítés, de még a disznóperzselés is felkerült a feltétel nélküli segítségek listájára.

Ebben a 72 órában hálás szívvel tapasztaltuk meg az együttműködés erejét, illetve azt, hogy ezeknek a jó tevékenységeknek embert formáló erejük van. A fiatalok azáltal, hogy egyénileg vagy közösségben, osztály- vagy iskolaszinten kompromisszum nélkül csatlakoztak a kihíváshoz, tanúságot tettek az Egyházhoz való tartozásukról, a krisztusi magatartásról, a tevékeny testvéri szeretetről, és nem utolsósorban a keresztény „életstílus” örömteliségéről.

A beérkezett képek teljeskörűen megtekinthetők az ifjúsági iroda  Facebook-oldalán.

A debreceni fiatalok akcióiról ITT is olvashatnak.

Szöveg: Szilágyi Eszter koordinátor/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Ifjúsági Iroda

Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Ifjúsági Iroda és annak Facebook-oldala, Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria