„72 órás” szolgálatban a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola ifis csapata

Kishírek – 2020. október 16., péntek | 10:05

„Gondolkodtál-e már azon, hogy a templom, amelyben vasárnapról vasárnapra imádkozol, hogyan lesz újra és újra tiszta?” – ezzel a kérdéssel kezdtük meg munkánkat a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola egyik önkéntes csapatával a „72 óra kompromisszum nélkül” mozgalomhoz csatlakozva. Kovács Csaba beszámolóját olvashatják.

A templom az imádság helye, és természetesnek vesszük, hogy mindig rendelkezésünkre álljon, tisztán, rendesen, hangulatosan, ahogy azt elvárhatjuk az Isten házától. Idén ebben próbáltuk érzékenyíteni a 7–8. osztályos diákjainkat, hogy a templomok kulisszái mögé látva megtapasztalhassák: szolgálatkész emberek számunkra láthatatlan munkájának köszönhetjük ezt a rendezettséget.

A sok jónak, amit egy templomban kaphatunk, szabadidőnket és energiánkat feláldozva próbáltuk legalább egy töredékét most visszaadni. Három nyíregyházi egyházközséget látogattunk meg: a kertvárosi templomnál füvet nyírtunk, diót szedtünk, főleg az udvart rendeztük; a jósavárosi és a belvárosi templomnál pedig fertőtlenítettünk és alaposan kitakarítottunk. A jó hangulatban eltöltött szorgos délutánok tapasztalata pedig az, hogy diákjaink miközben adtak, közben kaptak is, és a templomokat ezután még jobban a magukénak érzik, hiszen saját munkájuk van benne.

Forrás és fotó: Kovács Csaba/ Nyíregyházi Egyházmegye

Videó: Kölcsey TV

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria