„Aluljárunk” – Szakmai napot tartott a Máltai Szeretetszolgálat

Hazai – 2018. április 3., kedd | 17:04

„Aluljárunk” címmel rendeztek szakmai napot március 27-én a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és partnerei a tavaly október és idén március között zajló rehabilitációs programról, melynek az aluljárókban élő hajléktalan emberek álltak a középpontjában.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A rehabilitációs program keretében több hajléktalan embereket ellátó szervezet, valamint a fővárosi rendészeti szervek részvételével három aluljáróban végeztek kifejezetten az ott életvitelszerűen tartózkodó emberek ellátását biztosító szociális munkát.

Az „aluljáróprogram” keretében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Menhely Alapítvány, a Baptista Integrációs Központ, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és intézményei, valamint a Hajléktalanokért Közalapítvány a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal, valamint a rendőrséggel együtt a Deák Ferenc téri, a Blaha Lujza téri, valamint a Kálvin téri aluljáróban öt hónapon át ellátást biztosított a fedél nélkül élőknek.

A budapesti frekventált aluljárókban vagy kiemelt közterületen élő hajléktalan emberek helyzetének megoldása program során szociális térképet készítettek az aluljáróban élő hajléktalan emberekről, és egyéni szociális diagnózist felállítva keresték a lehetőséget, hogy segítséget nyújtsanak a közterületen élők számára.

A három helyszínen három, a partnerszervezetek munkatársaiból összeállított utcai gondozószolgálat végezte a munkát. Az utcai gondozást kiegészítette a Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi szolgálata, melyben kiemelt szerepet kapott a hajléktalan emberek pszichológiai felmérése és segítése. A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma 13 millió forinttal támogatta. A projekt ideje alatt hetven, aluljáróban életvitelszerűen tartózkodó embert helyeztek el szállókon, erősödött a szervezetek közti együttműködés, és a tapasztalatok alapján a szakmát és az ellátórendszert érintő kérdéseket fogalmaztak meg.

Forrás és fotó: Máltai.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria