A szolgáló szeretet élő jele – Átadták a Szent Erzsébet rózsája díjat

Hazai – 2021. január 27., szerda | 19:42

Huszonegyedik alkalommal adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a Szent Erzsébet rózsája díjat január 27-én. A kitüntetésre javasoltak közül 2020-ban Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ajánlása alapján Szarka Miklósnét, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyei Karitász sükösdi önkéntesét választották ki a testület tagjai.

A kitüntetést Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke adta át, az ünnepi eseményen jelen volt Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, valamint Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója.

Dr. Szarka Miklósné, leánykori nevén Slezák Teréz 1942. július 8-án született Baján, mélyen vallásos családban. A gimnáziumot Baján végezte el, majd – mivel egyetemre nem mehetett – Budapesten tanult ápolónőnek, később műtősnői szakképesítést is szerzett. Férjhez ment, és a Baja közelében fekvő Sükösdön telepedett le a család.

Szarka Miklósné a kalocsai kórházban kezdett el dolgozni, közben képezte magát, és munka mellett elvégezte az aneszteziológus-asszisztensi képzést. Munkatársai példája nyomán kezdte tanulni és gyakorolni a rászoruló emberek segítését, ami egész életét végigkísérte.

Egyházi szolgálata 1992-ben kezdődött, amikor elsőként kapcsolódott be önkéntesként az akkor megalakuló sükösdi plébániai karitászcsoportba. A csoport fő célkitűzése a rászorulóknak nyújtott anyagi segítségen túl a lelki támasz biztosítása. Dr. Szarka Miklósnét, Terézt 1998-ban kinevezték a sükösdi karitászcsoport vezetőjének, tevékenysége szorosan összekapcsolódik az egyházközség életével.

Munkatársaival együtt különös gonddal figyel oda az idősek megsegítésére, mind anyagi, mind lelki értelemben. A csoporttagok rendszeresen látogatják a sükösdi idősotthon lakóit, karitászházukból gyógyászati segédeszközökkel is támogatják őket.

Az adománygyűjtés is fontos szerepet tölt be a karitászcsoport tevékenységében, a felajánlásokat hetente osztják ki. Ausztriából évente többször érkezik segélyszállítmány, aminek köszönhetően folyamatosan tudják támogatni a rászoruló családokat. A karitász támogatja a helyi cserkészcsapatot, valamint jó kapcsolatot ápol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportjával, kölcsönösen segítve egymást.

A szolgáló szeretet élő jelét lehet megtapasztalni a karitászházban, ahol minden rászoruló segítségre lel.

Dr. Szarka Miklósné szorgos munkája, önzetlen szeretete a szolgálat iránt példaértékű mindenki számára. Munkája elismerése jeléül 2012-ben elnyerte a Caritas Hungarica díjat.

2020-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia neki ítélte meg a Szent Erzsébet rózsája díjat, amit a szegényeket segítő Árpád-házi hercegnő ünnepén, 2020. november 19-én hirdettek ki.

A díjazottal készült interjúnk ITT olvasható.

* * *

A Szent Erzsébet rózsája díj

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Szeretetszolgálat kezdeményezésére „Szent Erzsébet rózsája” elnevezéssel 1999 decemberében díjat alapított az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére és a díjazott személyes példájának felmutatására.

A díj Pálffy Katalin szobrászművész alkotása. A Szent Erzsébet rózsája díj 95 milliméter átmérőjű bronzérem, mely előoldalán rózsát ábrázol, hátoldalán a következő felirat olvasható: „Szent Erzsébet rózsája díj; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia”.

A díjazott immár hagyományosan több kiegészítő díjban is részesül. A korábbi években Márk Gergely rózsanemesítő a 2000-ben Rómában aranyéremmel jutalmazott „Szent Erzsébet emléke” elnevezésű rózsafajta töveit ajándékozta a díjazottaknak. Köszönhetően Godzsák Zoltánnénak, aki Szeged-Szőregen továbbra is termeszti és forgalmazza a Szent Erzsébet rózsáját, folytatódik a kiváló kertészmérnök által megkezdett hagyomány.

Hermann István a Szent Erzsébet rózsája díj átadásának emléket állító bélyegív bekeretezett díszpéldányával kedveskedik a díjazottaknak. Orient Enikő textilművész és V. Andrejszky Katalin iparművész pedig egy Szent Erzsébet rózsáiból összeállított virágcsokor-kompozíció, illetve egy Szent Erzsébetet ábrázoló aranyozott kép ajándékozásával kíséri a díj átadását.

Az elmúlt évek kitüntetettjei:

2000: Matt Jánosné, a pécsi pálos templom karitászcsoportjának vezetője;
2001: Győrvári Edit, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Családsegítő Szolgálatának munkatársa;
2002: Dr. Halász Tiborné, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat debreceni krízisirodájának vezetője;
2003: Fábián Zsuzsanna, az Egri Főegyházmegyei Karitász munkatársa;
2004: Kurucz Béláné Mészáros Márta, a kiskunfélegyházi Szent István-plébániai karitászcsoport alapító tagja;
2005: Meszlényi László és Meszlényiné Bükkösi Gabriella, a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat és a Katolikus Karitász önkéntes munkatársai;
2006: Gombás Istvánné Fehér Anna, a szenvedélybetegek gyógyulásáért kifejtett fáradhatatlan önzetlen tevékenységéért;
2007: Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete;
2008: Messné Mezey Klára, a pécsi székesegyház plébániáján működő Családért Csoport vezetője;
2009: Hajdó Györgyné Madaras Olga, a pusztaszabolcsi plébániai karitász önkéntese;
2010: Soltész Mária, a szendrőládi cigányság felkarolásáért;
2011: Jáki Zoltánné, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász önkéntesként dolgozó vezetője;
2012: Nagy Lászlóné, a pusztadobosi plébániai karitászcsoport vezetője;
2013: Mészáros Gézáné, a kalocsai karitász önkéntes munkatársa;
2014: Simon Sándorné, a Ferences Világi Rend tagja;
2015: Szóda Józsefné, az Esztergom-Budapesti Egyházmegyei Karitász tagja;
2016: Tamás Gyuláné, a Pécsi Egyházmegyei Karitász tagja;
2017: Kisfalusy M. Klavéria nővér, a Kalocsai Iskolanővérek tagja;
2018: Horváth Kálmánné, a Győri Egyházmegyei Karitász tagja;
2019: Erős Klára, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntese, valamint Marie-Rose Pauwels és John Van Mieghem, az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon támogatói.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria