„Az egyház szüntelenül imádkozott érte Istenhez“ – Imádságra hív a pápa a pandémia megszűnéséért

Ferenc pápa – 2021. április 23., péntek | 18:58

Ferenc pápa idén is arra buzdítja a híveket, a családokat és a közösségeket, hogy a Szűzanyának szentelt hónapban, egész májusban imádkozzuk együtt a rózsafüzért a Covid–19-járvány megszűnéséért. A pápa kezdeményezéséhez a világ harminc legnagyobb Mária-kegyhelye csatlakozik.

Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának április 21-én, szerdán délután nyilvánosságra hozott közleménye szerint Ferenc pápa május 1-jén, szombaton nyitja meg az Apostolok cselekedeteiből vett mottóval meghirdetett imamaratont:

„az egyház szüntelenül imádkozott érte az Istenhez“ (ApCsel 12,5b).

A világjárvány megszűnéséért a pápai hívásra egész májusban együtt végzett közös rózsafüzér-imádságfolyamot május 31-én zárja le a Szentatya.

A világ harminc leglátogatottabb Mária-kegyhelye kapcsolódik be a Ferenc pápa által kezdeményezett imádságba. A vatikáni média nap mint nap más helyszínről – élőben – közvetíti a 18 órakor kezdődő májusi Mária-áhítatot.

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(gj)

Kapcsolódó fotógaléria