„Elballagtunk...” – A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium végzős ,,A" osztálya

Nézőpont – 2015. május 29., péntek | 20:02

Túl a ballagáson és az írásbeli érettségin, ezekben a napokban már a szóbelikre készülnek országszerte és a határokon túl is a katolikus középiskolák végzősei. Arra kértük őket, írjanak nekünk, és oldalunkon keresztül mutassák be iskolájukat, ballagó osztályukat.


Iskolánk bemutatása:

A Dugonics András Piarista Gimnázium, vagyis a „szegedi piár” egy négy- és hatosztályos, nemrégiben koedukált iskola, melyben a természettudományos és a sporttagozattal együtt összesen tizenkét osztály végzi tanulmányait. Itt találkozik Szeged legmodernebb iskolaépületében a város legrégibb oktatási intézménye és a piarista értékrend. Az osztályközösségek rengeteg élmény során (nyári túrák, versenyek) kovácsolódnak össze, de egyáltalán nem ritkák az osztályok közötti baráti kapcsolatok és a tanár-diák jó viszony sem. (Oltványi János László)

Az osztályunk bemutatása:

Az osztály nagy része hat évet járt ebbe az iskolába. Sok helyről érkeztünk, de a hatodik év végére mindenféle különbözőség eltűnt, és egy nagyon erős közösséggé váltunk, akik bárhol megállják a helyüket, legyen szó akár valamilyen versenyről, akár az élet által támasztott próbákról. (Müller Miklós)

Az osztályunk névsora:

Bacsa Ákos

Balázs Dávid

Bauer József

Böngyik Ádám

Csőke László

Dombi Balázs

Fábián Péter Illés

Fekete Gergely

Ferenczi Márk

Garai Gergely

Gerencsér Márk

Horváth Márton

Kasza Bence

Keszei Viktor

Kiss Gellért

Ködmön Ádám

Kőröshegyi István

Müller Miklós

Oláh Bálint

Olajos Csaba Albert

Oltványi János László

Pagonyi Olivér

Putóczky Dávid

Rácz Albert

Szilágyi Csaba

Tombácz Zsolt

Tóth Károly

Vida-Szűcs István

 

Kapcsolódó fotógaléria