„Értük szentelem magam” – A tíz éve boldoggá avatott Scheffler Jánosra emlékeztek Szatmárnémetiben

Külhoni – 2021. május 20., csütörtök | 15:24

Boldog Scheffler Jánosra emlékeztek a szatmárnémeti székesegyházban május 17-én, a vértanú püspök emléknapján, akit tíz évvel ezelőtt július 3-án, Jézus Szíve ünnepén avatott boldoggá Szatmárnémetiben XVI. Benedek pápa küldötte, Angelo Amato bíboros.

Az ünnepi szentmise homíliájában Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök örömmel emlékezett vissza a tíz évvel ezelőtti boldoggá avatásra, és háláját is kifejezte, hogy nem volt hiábavaló a sok imádság János püspök boldoggá avatásáért. „Valamennyien büszkék vagyunk, hogy a boldogok között tisztelhetünk valakit, aki igazán közülünk való volt.”

Boldog Scheffler János püspököt magukénak érezhetik a kálmándiak, hiszen ott született és nevelkedett; a nagyváradiak, ahol tanított és mint apostoli kormányzó az egyházmegyét vezette; a kolozsváriak, ahol szintén tanított; a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye elcsatolt részeinek – melyek ma a Debrecen-Nyíregyházi, a munkácsi és a kassai egyházmegyéhez tartoznak –, valamint természetesen a szatmári egyházmegye hívei is.

„Értük szentelem magam” (Jn 17,19) – az evangéliumban hallott mondat kapcsán a főpásztor megjegyezte: „Az Úr Jézusnak ez a nagyon szép kijelentése lehetne minden papnak, minden püspöknek, minden édesapának és édesanyának a jelmondata. Jézus valóban értünk szentelte magát. Boldog Scheffler János vértanú püspök Krisztusért, az Egyházért, az egyházmegyéjéért szentelte magát. Értünk” – mondta Schönberger Jenő.

Scheffler János naplójában így fogalmaz: „Felajánlom életemet, és szeretnék húsz évig a szatmári egyházmegye püspöke lenni, mert így tettekkel is sokat tehetnék; de ha nem adatik meg, az örökkévalóságban is Szatmárért fogok dolgozni. (...) Sokat imádkoztam és kértem az Úr Jézust, hogy ha nem leszek alkalmas a püspöki hivatalt jól ellátni, vegyen el még szentelésem előtt. Megtettem, ami tőlem tellett és nyugodtan indultam a szentelésre.”

Boldog Scheffler János valójában még tíz évet sem kormányozhatta az egyházmegyét. Püspökségének első éveiben még javában dúlt a II. világháború, három évvel később pedig a háború pusztításait próbálta helyrehozni. A békekötést követően azonnal nyugdíjazták, és megvonták működési engedélyét, arra hivatkozva, hogy őt nem román területen szentelték püspökké. Ezzel egyidőben a kommunista rezsim felkérte, hogy vállalja el az általuk létrehozni kívánt egyház kormányzását és szakadjon el a pápától. Az őt ért megkeresésekre mindig nemmel válaszolt. „Szívesen feláldozom akár életemet is, de a hitemet nem” – mondta. Ebben a viharos időben így írt papjainak: „Egészen elégő áldozattá kell lennünk, ki kell tartanunk mindvégig. Fel kell készülnünk akár a vértanúságra is, életünk feláldozására keresztény hitünkért, amely a legnagyobb ajándék.”

1945 novemberében a vértanú püspök így fogalmaz körlevelében: „Isten végtelen irgalmából immár egy éve, hogy tájainkon elhallgattak a gyilkos fegyverek. De azért, sajnos, még igen távol vagyunk a teljes béke boldog napjaitól. A lelkek mélyén még mindig forr a háború tűzhányója. Szívünk még mindig sajog a háború szenvedéseitől: fiaink és leányaink ezrei sínylődnek a hadifogságban és száműzetés távol idegenében vagy börtönökben, sokan el is pusztultak a lelki és testi nyomorban – és akiket Isten könyörületes jósága visszahozott, talán egész életükön át hordozni fogják az elszenvedett nyomor szomorú emlékeit. (...) Szomorú tél köszönt reánk: népünk ezrei ruhátlanok, éheznek és fagyoskodnak. És ki tudja, nem éri-e utol ezt a sokat szenvedő nemzedéket még ragályos betegség ostora is! (...) Még nagyobb baj és bajok forrása, hogy a lelkek mélyén a gyűlölködés pokoli tüze lángol. A tegnap üldözöttek kegyetlenebbül visszagyűlölik volt vagy vélt gyűlölőiket, mint azok tették – és ha igaz, hogy aki szelet vet, vihart arat, az is igaz lesz, hogy aki vihart vet, orkánt fog aratni (...) a gyűlölködés sátáni versenyfutásában.”

Scheffler János így zárja sorait: „A Szentírás tanítása szerint a békesség, és vele együtt a szeretet és az öröm (...) a Szentlélek gyümölcse; édes gyümölcse. De amíg országok milliói és népek vezetői bűneikkel, istentagadásukkal és gyűlöletszításukkal elűzik és megszomorítják az Úr Lelkét, addig a békesség és szeretet Lelke nem közeledik felénk. Szeretett Híveim! Imádkozzunk, vezekeljünk, és bízzunk a Fatimai Szűzanya jóságos ígéreteiben. Ő nem fog minket elhagyni.”

Boldog Scheffler János püspök délerdélyi kényszerszáműzetésében – Körösbányán – még további megkereséseket kapott a kommunista vezetőktől, hogy a pápától elszakadva vállalja el az általuk létrehozni kívánt egyház püspöki hivatalát. Ő mindvégig elutasította ezt, ezért bebörtönözték, ám a kegyetlen börtönévek és az állandó kihallgatások közepette sem tört meg. 1952. december 6-án hajnalban a jilavai börtönben meghalt.

A szatmári egyházmegye hívei csak évekkel később értesültek püspökük haláláról. 1965-ben exhumálták a holttestét, és először a székesegyház kriptájába, majd a Szentszék engedélyével a székesegyházban a számára készített helyre helyezték.

A megemlékezésről szóló beszámoló teljes egészében ITT olvasható.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria