„Ferenc pápa szereti a családokat” – Katekézissorozat gyermekeknek: A szegénység

Ferenc pápa – 2017. június 3., szombat | 16:30

A Magyar Katolikus Családegyesület kétheti rendszerességgel adja közre gyermekeknek szóló katekézissorozatát, amely Ferenc pápa családoknak szóló beszédei alapján íródott. A tizenharmadik részt olvashatják.

Ferenc pápa egyszer azt mondta, hogy mindnyájan szégyellhetjük magunkat, amiért a világon még mindig olyan sok család él szegénységben. Nagy baj az, ha közömbösek maradunk, amikor a háborúk és a nyomor miatt szenvedő gyerekeket látunk a tévében. Az étel, az oktatás, a munka, az egészségügyi ellátás hiánya szörnyű dolgok. Ezért nagyon fontos, hogy valóban odaálljunk az igazán szegény családok mellé. Imádkoznunk kell értük és cselekednünk is! Talán te is ismersz egy olyan nélkülöző családot, akit rábízhatsz az Úr Jézusra, és akit konkrét módon is segíthetsz.

A pápa arról is beszélt, hogy a családok még a legnehezebb helyzetekben sem adják fel a küzdelmet, sőt arra törekszenek, hogy a környezetükben szebb és emberségesebb világot teremtsenek. Valóságos csodának mondhatók azok az anyukák és apukák, szülők és gyerekek, akik a gyűlölködés közepette is szeretik egymást. A köztük lévő szeretet olyan csoda, amelyet szinte senki sem vesz észre, és még kevésbé a gazdagok, akiket sokszor egyedül a pénz és a hatalom érdekel.

Semmi esetre sem szabad elutasítanunk, magára hagynunk a családokat a nehéz helyzetekben!

„A háború valóban »minden szegénység szülőanyja«, a háború szegénységbe dönti a családokat: az élet, a lelkek, a legszentebb és legdrágább érzelmek nagy fosztogatója.”

„A gyerekek tényleg tudják, hogy nem csak kenyérrel él az ember! Családi szeretetre is szükség van! A nyomorban azért szenvednek a gyerekek, mert szeretetre, családi kötelékekre van szükségük.”

A gyermekkatekézis Ferenc pápa 2015. június 3-án elmondott katekézise alapján íródott, amelyek a Szent Péter téren tartott hagyományos szerdai általános kihallgatás keretében hangzott el.

Fordítás: Móger-Rassay Virág/Magyar Katolikus Családegyesület

Forrás és illusztráció: Pontificium Consilium pro Familia (A Család Pápai Tanácsa)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria