„Föltámadt Krisztus, és már diadalmaskodik az élet” – Aranyszájú Szent János hittanító beszédéről

A bizánci liturgikus hagyomány az Úr feltámadásának húsvéti ünneplésekor, a hajnali istentisztelet végén sajátos katekézist, Isten misztériumaiba bevezető tanítást olvastat velünk, amelyet Aranyszájú Szent Jánosnak tulajdonítanak.

Rövid, nagyon szép és mély szövegről van szó, amely összefoglalja mindazt, amit keresztényként ünneplünk és megélünk az Úr húsvétjában: az irgalmasságot, a szeretetet, azt az óhajt, mondhatni, azt a vágyakozást, amellyel az Úr mindenkit vendégül akar látni az ő húsvétünnepi lakomáján.

Az imával, böjtöléssel, vagy ahogy a monasztikus hagyomány fogalmaz:„erőfeszítéssel és munkával” végigküzdött nagyböjti utunk végén ez a rövid tanítás az irgalmasság és vigasztalás balzsamaként szolgálhat minden keresztény számára. Három részre osztva mutatjuk be a szöveget, mindegyikhez rövid megjegyzést fűzve.

„Aki istenfélő és istenszerető, örüljön ennek a szép és derűs ünnepségnek! Aki értelmes szolga, menjen be örvendezéssel Ura örömébe! Aki böjtöléssel fáradozott, élvezze most fizetségét! Aki az első órától munkálkodott, vegye el ma igazságos bérét! Aki a harmadik óra után érkezett, ünnepeljen hálaadással! Aki a hatodik óra után jött, ne ingadozzék, mert semmivel nem károsodik! Aki a kilencedikig késlekedett, habozás nélkül álljon elő! Sőt, még aki csak a tizenegyedik órára érkezett meg, az se féljen késlekedése miatt, mert bőkezű az Uralkodó, és az utolsót éppen úgy elfogadja, mint az elsőt! A tizenegy órakor érkezőt éppen úgy megpihenteti, mint az első órától munkálkodót. A későn jövőnek megkegyelmez, az elsőt pedig megtiszteli. Ennek ad, de amazt is megajándékozza. A cselekedeteket elfogadja, és a szándékot becsüli; a tettet értékeli, az elhatározást dicséri.”

A szöveg kezdete meghívás, amely minden embert arra szólít, hogy vegyen részt az ünnepen, az Úr húsvétján. Mintegy a jóindulatot megteremtve a szerző Máté evangéliumának a szőlősgazdáról és munkásairól szóló példabeszédét tárja elénk (Mt 20,1–16), és rávilágít arra, hogy a böjt, az aszkézis, a nagyböjti fáradalmak mind olyan „munka” és „erőfeszítés”, amelyet mindig szívesen fogad az Úr. Ez az elfogadás azonban messze meghalad minden emberi készséget és gondosságot, sőt még a késlekedést is, „mert bőkezű az Uralkodó, és az utolsót éppen úgy elfogadja, mint az elsőt... a későn jövőnek megkegyelmez, az elsőt pedig megtiszteli”. Krisztus megváltása, az ő mérhetetlen szeretete nemcsak az emberek által teljesített feladatokat fogadja el, hanem nagylelkűségében értékeli már az arra irányuló vágyakat is. Jelen idejű igéket találunk: „elfogadja... becsüli... értékeli... dicséri...”. Isten nagylelkűsége felülmúl minden emberi számítást és kötelességteljesítést.

„Mindnyájan lépjetek be az Úr örömébe, elsők és későbbiek, élvezzétek jutalmatokat! Gazdagok és szegények, együtt örvendjetek! Mértékletesek és könnyelműek, becsüljétek meg ezt a napot! Böjtölők és nem böjtölők, vigadjatok ma! Az asztal telis-tele van, egyetek róla mindnyájan! A hizlalt borjúból bőven van, senki ne menjen hát el éhesen! Élvezzétek mindannyian a hit lakomáját! Részesüljetek mindnyájan a jóság bőségéből! Senki ne siránkozzon a szegénysége miatt, hiszen feltűnt a közös országunk! Ne keseregjen senki bűnei miatt, mert fölragyogott a sírból a bocsánat! Ne féljen senki a haláltól, mert megszabadított minket az Üdvözítő halála!”

A szöveg azt is hangsúlyozza, hogy mindnyájan meg vagyunk hívva Isten országának ünnepi lakomájára, az ő bőséges asztalához, az Úr mindenkinek fölkínálja a hizlalt borjút, amely nem más, mint az ő irgalmasságának és határtalan szeretetének jelképe. Ez a lakoma csillapítja éhségünket, elveszi bűneinket, feltámaszt, és megszabadít minket a haláltól. Azt is világosan láthatjuk a tanításban, hogy az isteni elfogadás mindenkire érvényes: mértékletesekre és könnyelműekre, böjtölőkre és nem böjtölőkre, gazdagokra és szegényekre. Az Úr nem méltatlankodik a hivatkozásul fölhozott elfoglaltság miatt, és nem utasítja el a számítgató, csekély értékű fölajánlást sem. Az Úr sírjából és feltámadásából fakadó megbocsátás mindenkinek megadatik.

„Amikor annak hatalma alá került, összetörte a halál erejét. Leszállt az alvilágba, és kifosztotta az alvilágot. Keserűséget okozott neki, amikor megízleltette vele a testét. Ezt előre jelezte Izajás, mikor e szavakkal kiáltott fel: »Az alvilág elkeseredett, amikor veled odalenn találkozott.« Elkeseredett, mert vereséget szenvedett. Elkeseredett, mert szégyenben maradt. Elkeseredett, mert halálos sebet kapott. Elkeseredett, mert megsemmisült. Elkeseredett, mert fogságba esett. Testet ejtett zsákmányul, és Istennel találkozott. Földet ragadott meg, és éggel találkozott. Zsákmányul ejtette azt, amit látott, és elbukott azáltal, amit nem látott. Halál, hol a te fullánkod? Alvilág, hol a te győzelmed? Föltámadt Krisztus, és te elbuktál. Föltámadt Krisztus, és lebuktak a gonosz lelkek. Föltámadt Krisztus, és örvendeznek az angyalok. Föltámadt Krisztus, és már diadalmaskodik az élet. Föltámadt Krisztus, és nincs már halál a sírban. Föltámadt Krisztus halottaiból, és elsőszülött lett a halottak közül. Övé a dicsőség és a hatalom mindörökkön örökké. Ámen.”

A katekézis harmadik része Krisztus alvilágba való leszállásának témáját mutatja be ellentétes képekkel, amelyek szinte életre keltik a szöveget: Krisztus, elfogadván a halált, és engedvén, hogy őt elragadja, éppen ő semmisíti meg azt. Belépve az alvilágba megfosztja minden hatalmától. Engedvén, hogy az alvilág megeméssze, elnyelje, annak keserű étkévé, pusztulásává válik, kijátssza, gúny tárgyává teszi, leláncolja, legyőzi és megsemmisíti. Isten Igéjének valódi megtestesülése lett az alvilág veresége, így a mi megváltásunk forrása is: „Testet ejtett zsákmányul, és Istennel találkozott. Földet ragadott meg, és éggel találkozott. Zsákmányul ejtette azt, amit látott, és elbukott azáltal, amit nem látott.”

Végül a szöveg a megváltást dicsőítő győzelmi énekkel zárul, melyet Krisztus vitt végbe az ő dicsőséges feltámadásával: „Föltámadt Krisztus, és lebuktak a gonosz lelkek. Föltámadt Krisztus, és örvendeznek az angyalok. Föltámadt Krisztus, és már diadalmaskodik az élet. Föltámadt Krisztus, és nincs már halál a sírban. Föltámadt Krisztus halottaiból, és elsőszülött lett a halottak közül.” A hittanító beszéd végül pedig a bizánci hagyomány húsvéti tropárját idézi: „Föltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott”.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Pinterest; Infocatolica.com

Magyar Kurír