A napokban jelent meg német nyelven Tomáš Halík cseh vallásfilozófus új könyve Az üres templomok időszaka címmel. Az alábbiakban a karantén idején mondott prédikációkat tartalmazó kötet előszavából idézünk.
*
A prágai egyetemi lelkészség közössége, amelynek papja vagyok, mára a cseh kereszténység egyik legéleterősebb csoportja lett. Az elmúlt három évtizedben intellektuális és lelkiségi műhellyé és iskolává alakult, a tudománnyal, a filozófiával és a művészettel folytatott párbeszéd közegévé, ahol termékeny ökumenikus és vallásközi találkozásokra is sor kerül. Sok ezer fiatal felnőtt, főként egyetemisták részesültek itt keresztségben, bérmálásban és elsőáldozásban.
A közösség vitalitásának az a titka, hogy igyekszünk gondot fordítani a lelkipásztori szolgálat három alapvető pillérére. Először is fontosnak tartjuk, hogy átgondoljuk a hitünket, s így szót tudjunk érteni az egyre nagyobb mértékben agnosztikus és antiklerikális (de ettől még nem ateista) társadalommal. Másodszor fontosnak tartjuk a folyamatos személyes lelki növekedést, az élethez fűződő szemlélődő viszony ápolását. Harmadsorban pedig azon vagyunk, hogy keresztényként elkötelezetten jelen legyünk a polgári társadalomban.
Az évek során kiderült, hogy a három közül a második az igazán kulcsfontosságú: a személyes lelki élet szüntelen elmélyítése. De a harmadikat sem hanyagoljuk el, és arra törekszünk, hogy a szemlélődést összekapcsoljuk a cselekvéssel: nem akarunk önmagába záródó közösséget alkotni, nem akarunk gettóba szorulni és párhuzamos társadalmat kialakítani. A közösségünkhöz tartozó fiatal keresztények részt vesznek a társadalom életében, s különösen az ökológia, a művelődés és a kultúra területén végeznek elkötelezett tevékenységet, s kiállnak a szabadság és a demokrácia védelmében, szembehelyezkedve a populizmussal, a nacionalizmussal és az idegenellenességgel. A járvány idején sokan összefogtak más önkéntesekkel, és sokat foglalkoztak az idősekkel és más veszélyeztetett csoportok tagjaival.
Úgy döntöttünk, hogy nem közvetítünk az interneten szentmiséket; meggyőződésem szerint
Krisztus valóságos eucharisztikus jelenléte azt kívánja, hogy a hívők valóságosan jelen legyenek a szent lakoma asztalánál.
Úgy döntöttünk, hogy a körülmények megkívánta eucharisztikus böjtöt a bűnbánat szellemében komolyan vesszük, s ezáltal fejezzük ki, mekkora fájdalmat okoz nekünk az egyházak megosztottsága, és mennyire vágyunk arra, hogy a keresztények közös asztalnál együtt lehessenek végre jelen. A nyilvános istentiszteletek hiánya alkalmat adott arra, hogy mélyebbre merüljünk és lényeges kérdésekkel nézzünk szembe. Mivel sok katolikus a vasárnaponkénti templombajárást tartja keresztény identitása egyik meghatározó pillérének, azzal a kérdéssel találta magát szemben, hogy milyen más forrásai lehetnek hitből táplálkozó életének.
Mitől lesz keresztény a keresztény ember, ha egyszer csak megszakad a szokásos „egyházi üzem”?
Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség/Facebook
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria