Egyházi és vallási reformtörekvések régen és ma

A konferencia résztvevői írásaikkal emlékeznek meg Sághy Marianne egyháztörténészről, aki a rendezvény tevékeny résztvevője volt, de halála miatt már nem tudta befejezni a kötetbe szánt tanulmányát.

A szerkesztők három nagyobb fejezetre osztva adták közre a tanulmányokat, melyek a késő ókortól egészen a 20. századig követik nyomon az egyházi reformtörekvéseket és azok hatásait.

Az első részből kiemelendő Vassányi Miklós Ál-Areopagita Szent Dénes mint a keresztény teológia filozófiai reformere című tanulmánya, amelyben azt vizsgálja, hogy Dénes, a Kr.u. 5. században élt, ismeretlen misztikus teológus és filozófus hogyan emel be újplatonikus gondolati elemeket sajátos szintézisébe, az Isten nevei című teológiai értekezésébe. A tanulmány szerzője elsősorban a Lét mint dénesi istennév eredetét keresi Proklos, késő ókori görög újplatonista filozófus platonikus teológiájában és teológiai elemtanában, arra a végkövetkeztetésre jutva, hogy az ismeretlen szent valószínűleg az athéni platonikus akadémia tagja lehetett, de később megtért, és mind a platonikus, mind a keresztény teológia alapos ismeretében alkotta meg szintézisét. Az istenneveket rangsorolva Dénes a Jót nevezi Isten minden neve közül a legmegfelelőbb névnek, ez – az Eggyel együtt – a legmagasabbrendű és legátfogóbb istennév, csak ezután kerülhet sorra a Lét. Vallotta: egyedül Isten a Lét ura és a világegység princípiuma, tehát a mindenségnek „egyetlen hatóoka és formai oka (és cél-oka) van”, Isten a „létezésből kiindulva” kezdett teremteni, „mint a lét egyetlen osztója”. Isten transzcendens, egyetemes létesítő, „mint Egy az egyetemes kezdet és vég egybeesése, a Sok létesítője…”

A második fejezetben különösen figyelemre méltó Horváth Orsolya A keresztény gondolkodás fordulata: Luther Heidelbergi disputációja Heidegger filozófiájának kontextusában című írása. A szerző azt vizsgálja, hogyan ragadják meg a disputáció tételei a krisztusi hit mibenlétét. Horváth Orsolya idézi Gerhard O. Forde amerikai lutheránus teológust, aki szerint a Heidelbergi disputációban Luther nem a kereszt teológiáját írta meg, inkább azt világítja meg, hogy mit cselekszenek azok, akiket a kereszt eseménye porba döntött és felemelt. A Heidelbergi disputáció a kereszt teológusának cselekedete. Luther hangsúlyozza: a „természetes gondolkodás kibicsaklását” nem azért akarják elérni a tételek, mert azt kívánják, hogy az ember, a teológus páni félelembe zuhanjon, „hiszen a pánikba esés kívánatos és elkerülhetetlen, hiszen a természetes észhasználat csődöt mond, és ezzel szétmállik a szokásos világmagyarázat, széthullanak a szokásos viszonyok, elveszítik magától értetődőségüket, az eddig bevett normák, kategóriák. A cél azonban mindezzel együtt, hogy a teológus alázatra jusson.” A tanulmány írója valószínűsíti, hogy Heidegger számára a természetes ember végességének a láttatása a döntő. „Az, hogy Luther milyen radikális ezekben a tételekben, amikor az ember végességét, jelen esetben a természetes, bevett gondolkodás és világmagyarázat, azaz végső soron ismeretelmélet szűkösségét láttatja.” Célja, hogy így mutassa fel az ember semmisségét, hogy az így élje át teljes kiszolgáltatottságát. Nem véletlen, hogy Heideggerre is esősorban Luthernek ez a gondolatmenete hatott.

A harmadik részben Sarnyai Csaba Máté Szociális reformok keresztény szellemben Giesswein Sándor gondolatvilágában című elemzésében az 1856 és 1923 között élt pápai prelátus, író, keresztényszocialista politikus életútját és munkásságát bemutatva kiemeli: Giesswein Sándor más eszmékből is átvett elemeket, amiket – ahol ez lehetséges volt – visszavezetett a krisztusi tanításokra, és XIII. Leó Rerum novaruma szellemében keresztény etikai kontextusban értelmezett újra. A társadalmi problémák és keresztény világnézet című, 1907-ben megjelent könyvében többek között megfogalmazza: nem kell hadat üzenni az egyenlőség eszményének, a megoldás a keresztény etikai alap. Az alapelv, hogy a társadalom számára is hasznos munka (fizikai, szellemi, kulturális egyaránt), amit az egyes ember végez, legyen arányban azzal az erővel (tehetséggel, hatalommal, vagyonnal), amivel rendelkezik. Minél nagyobb a hatalma, vagyona, tehetsége valakinek, annál nagyobb részt kell vállalnia a közösségért végzett munkából, és fordítva, minél hasznosabb valaki a társadalom számára, annál nagyobb erő álljon rendelkezésre. Az érdem és a tehetség helyett nem szabad a protekciónak, a korrupciónak, az egyéni érdeknek érvényesülnie, mert az gazdasági és kulturális hanyatláshoz vezet. Az individuumokat egységbe kapcsoló szolidaritáshoz erkölcsi alap kell, amit a kereszténység tud megadni. Giesswein a szocializmus definícióját így írja le: „Az a társadalmi irányzat, mely az individualizmus túltengésével szembeszáll, és egyesek önkényeskedése ellenében a társadalmi igazságosság elveit kívánja érvényesíteni.” A kommunizmus pedig az a gazdasági és társadalmi rendszer, amely a közös birtoklás, termelés és elsajátítás alapjára épül fel. A keresztényszocializmus lényegét pedig így fogalmazza meg: „A mozgalom célja az evangélium szeretetének és igazságosságának érvényesítése a társadalmi, gazdasági, polgári és politikai életben.” Szomorú, de az egykori pap politikus gondolatai száz év után sem veszítettek időszerűségükből, távol állunk a megvalósítástól, nemcsak itthon, hanem világszerte is.

A kötetben olvasható tanulmányok tartalmilag sokszínűek, teológiai, filozófiai, társadalmi kérdéseket egyaránt taglalnak, tudományos színvonalon, de közérthetően.

Egyházi és vallási reformtörekvések régen és ma
Kairosz Kiadó, 2020

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír