Kongresszus – MindenkiNEK – Fábry Kornél tartott előadást Szegeden

Hazai – 2020. február 21., péntek | 17:02

Kongresszus – MindenkiNEK címmel tartott előadást Fábry Kornél, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Általános Titkárságának főtitkára a szegedi Katolikus Házban a Szent Imre Szakkollégium és a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezésében február 19-én.

A Szent Imre Szakkollégium az elmúlt évek hagyományait folytatva ebben a tanévben is több olyan előadást szervez, amelyek mind a szakkollégisták, mind külsős vendégeik számára hasznos ismereteket nyújthatnak. A 2019/2020-as tanév tavaszi szemeszterének első vendége Fábry Kornél, a 2020 szeptemberében Budapesten megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárságának főtitkára volt, aki a közelgő rendezvénysorozat jelentőségéről és az abban rejlő lehetőségekről beszélt.

Az előadást a szakkollégium a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészséggel együtt szervezte, azzal a céllal, hogy minél több szegedi értesüljön a világeseményről, valamint jobban megismerje annak célját, jelentőségét.

Fábry Kornél az előadása során kitért az 1938-as budapesti eucharisztikus világkongresszusra, képekkel illusztrálva mutatta be, milyen nagy jelentőségű esemény volt ez akkor hazánkban, valamint beszélt az idei kongresszus terveiről, programjairól, kimondott és remélt céljairól is.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy mekkora ajándék a keresztény ember számára az Eucharisztia jelenléte, annak méltó ünneplése, valamint több, a Vatikán által is kivizsgált és elismert eucharisztikus csodáról is beszélt a hallgatóságnak.

A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 2020. szeptember 13–20. között lesz, bővebb információk a www.iec2020.hu olvashatók.

Forrás: Szent Imre Szakkollégium

Fotó: Illyés Dániel

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria