„Igen a szeretetre” – Fogadalomtételt ünnepeltek Rómában az iskolanővérek

Megszentelt élet – 2020. július 7., kedd | 15:47

Ünnepelt a Boldogasszony Iskolanővérek közössége Rómában: július 3-án kilenc novícia tette le elsőfogadalmát, köztük Geröly M. Sára, a magyar rendtartomány tagja.

Egy újfogadalmas a latin-amerikai tartományhoz, heten pedig az afrikai tartományhoz tartoznak. Az egyik novícia a többiekkel egy időben, de nem egy térben, hanem Nigériában tette le fogadalmát, mivel a járvány miatt márciusban nem tudott visszautazni Rómába, a nemzetközi noviciátusba a saját tartományban töltött hét apostoli hónapot követően. Online fejezte be a noviciátusi képzést.

Ugyancsak a járványhelyzetre való tekintettel sem az afrikai, sem a latin-amerikai tartományfőnöknő nem tudott részt venni a fogadalomtételen; csak a magyar tartomány elöljárója, Lobmayer M. Judit nővér lehetett jelen. A fogadalmat így rendkívüli módon az általános főnöknő, Roxanne Schares nővér kezébe tették le a fiatalok.

„Igen a szeretetre” – ez volt az ünnepi szentmise alapgondolata. A bensőséges hangulatot meghatározta az interkulturalitás: afrikai hangszerek, tánclépések, anyanyelven mondott fogadalmi imák, különféle nyelven énekelt énekek. Magyar nyelven a Köszönöm, Jézus... kezdetű gitáros ének csendült fel.

A szentmise után, az ünnepi ebédnél a generalátusban élő nővérek úgy foglaltak helyet, hogy minden asztalhoz jutott egy-egy újfogadalmas nővér. A hivatalos csoportképek készítése még fegyelmezetten történt, ám utána önfeledt derűvel készültek a felugrós, táncos fotók. A házat és a kertet betöltötte a fiatalok vidámsága.

A hosszú karantén után, az ünnepet követő estén római sétát tettek az újfogadalmasok a Szent Péter-bazilika környékén – pizzázással és fagyizással egybekötve.

A járványhelyzet még bizonytalan ideig egyben tartja a kis közösséget. Egyedül Geröly M. Sára nővér utazhatott haza saját tartományába. Junior nővérként a debreceni közösség tagja lesz, és a Svetits-iskolában fog munkálkodni, miközben egyetemi tanulmányait is befejezi kémia–hittantanár szakon.

Nagy öröm a magyar nővéreknek, hogy a hivatás évében egy új taggal gazdagodott a tartomány, és a következő noviciátusi csoportba is küldhetnek két posztulánst.

A nemzetközi képzést új novíciamesternők folytatják, köztük Ulrik M. Monika nővér, a magyar tartomány tagja. Az új novíciacsoport összetétele hasonló lesz a most végzettekéhez: nyolc afrikai, egy latin-amerikai és két magyar fiatal indul el az iskolanővéri úton, várhatóan októberben.

További fotók ITT láthatók a július 3-i római ünnepről.

Forrás és fotó: Boldogasszony Iskolanővérek

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria