„Jobban szeretsz-e engem, mint eddig?” – Megáldották a megújult bagaméri görögkatolikus templomot

Hazai – 2021. május 25., kedd | 16:13

Egy pályázatnak köszönhetően három Hajdú-Bihar megyei település görögkatolikus temploma újult meg az elmúlt években. Néhány héttel ezelőtt Kokadon gyűltek össze a hívek, hogy megünnepeljék felújítást; május 22-én pedig Bagaméren áldotta meg Kocsis Fülöp érsek-metropolita a megújult görögkatolikus templomot.

A tormatermesztéséről híres településen háromszáz görögkatolikus hívő él. A közösség eddig is nagyon sokat tett azért, hogy kisebb felújításokkal szépüljön a templom: jótékonysági bálok bevételéből új csillárt, járólapot szereztek be, és még az ikonosztázion restaurálása is jutott pénz. A külső és belső felújítás végül uniós és hazai pályázaton nyert pénzből, összesen mintegy 24 millió forintból valósulhatott meg.

Kocsis Fülöp metropolita a prédikációja elején felhívta a figyelmet arra, hogy a pünkösd előtti szombaton zárul az Apostolok cselekedeteinek olvasása és János evangéliuma is, s az sem véletlen, hogy ezen a napon a görögkatolikusok a halottakról is megemlékeznek.

Talán csodálkozunk azon, mit keres ilyenkor, húsvét után, közvetlenül pünkösd vasárnapja előtt a liturgiában a halottakról való megemlékezés. De nem véletlenül helyezték az atyák a két nagy időszak – a nagyböjti és húsvéti – végére ezt a megemlékezést. A szentírási szakaszok világosan jelzik, hogy most lezárul valami:

egy ünnepi időszak a végéhez ér, és pünkösddel egy egészen új kezdődik. Akárcsak az ember élete, ami szintén előbb vagy utóbb egyszer csak lezárul, de hitünkkel tudjuk, hogy utána kezdődik egy új.

Amikor az elhunytakról megemlékezünk, akkor szembesülünk a halál kíméletlen valóságával – mutatott rá a főpásztor.

Az Egyházban mindig úgy gondolunk a halálra, az elmúlásra, hogy az bár valaminek a lezárása, de egyben valami újnak is a kezdete. Szépen megmutatkozik ez a görögkatolikus gyászszertartásokon is, melyek nem feltétlenül csak a bánatra összpontosítanak, hanem az Isten dicsőítésére is. Így a temetés során sok örömről, boldogságról énekelünk, mert jól tudjuk, hogy bár az emberi élet fájdalmasan lezárul, de hitünkben örvendezünk, hiszen valami egészen új kezdődik szerettünk számára, odaát, Isten országában. Ebben áll a hitünk.

Kocsis Fülöp úgy fogalmazott: „Pünkösddel is valami egészen új indul el az Egyházban és az életünkben.

Minél inkább az Egyházban élek és átélem az eseményeket: a föltámadást, az ünnepfelezést, a mennybemenetelt, a halottak szombatját, a pünkösdöt, annál inkább válik a Szentlélek leszállása az én életemnek is megújítójává”

– mondta Kocsis Fülöp metropolita.

Igaz, hogy évről évre átéljük ezt a megújulást, de sohasem ugyanoda érkezünk, hanem jó esetben, mint egy emelkedő spirálon, ugyanazokon a pontokon mindig magasabbra.

„Minél inkább az Egyházban élek, minél inkább hagyom, hogy a pünkösdi Lélek megújítson, annál inkább át tudom élni, hogy minden lezárulás, minden átélt veszteség egyben új kezdetet, új lehetőséget nyit meg.

Erre hív minket az Úristen, erre az állandó megújulásra, hiszen a hitünk sohasem lezárult.

Mindennap át kellene élnünk hitünk megújulását, de pünkösdkor különösen” – hangsúlyozta az érsek-metropolita. Beszéde végén arra hívta fel a figyelmet, hogy ezekben a napokban tőlünk is azt kérdezi Jézus, mint Simon Pétertől: „Szeretsz-e engem?” Sőt, a kérdés helyesebben így hangzik: „Jobban szeretsz-e engem, mint a többiek?”

„Általában óvakodnunk kell attól, hogy másokhoz hasonlítsuk magunkat. De itt ez a kérdés, melyet maga Jézus tesz föl Péternek és nekünk, nem félre-, hanem előrevezet, hiszen az újítja meg az életünket, ha bátran vállaljuk: mindennél, mindenkinél jobban szeretjük az Urat.

Ebben a szépen felújított templomban is most lezárult egy hosszú éveken át tartó folyamat, és kezdődik egy egészen új.

Jézus tehát ennek az újnak a küszöbén nekünk is, nekem is felteszi a kérdést: »Jobban szeretsz-e engem, mint eddig?« Ez a szép templom hozzá fogja segíteni az itt élőket, hogy helyes választ adjanak Jézus kérdésére”

– mondta a prédikáció végén a főpásztor.

A Szent Liturgia végén Jaczkó Dániel parókus köszönte meg a főegyházmegyének, az egyházközségnek és a település vezetőinek az összefogást, amire nagy szükség volt ahhoz, hogy a 2016-ban kezdődő korszerűsítési munkálatok végre lezáruljanak.

A templom utólagos külső hőszigetelést és födém-hőszigetelést kapott, a régi fa nyílászárókat korszerű ajtókra és ablakokra cserélték, az elektromos rendszert pedig megújuló energiaforrást felhasználó berendezéssel kiegészítve újították meg. A munkálatoknak köszönhetően jelentősen csökken a környezetterhelés és az üzemeltetési költség.

A templommal párhuzamosan a parókia is megújult; az épület különösen rossz energetikai állapotban volt. Ezért a régi, korszerűtlen nyílászárókat műanyagra cserélték, az energiát a fenntartáshoz ezentúl napelemes rendszer biztosítja.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria