„A Jóisten rátett a tenyerére” – Száz éve született Zenthe Ferenc, a Nemzet Színésze

Kultúra – 2020. április 24., péntek | 17:24

Száz éve, 1920. április 24-én született Zenthe Ferenc, akinek legemlékezetesebb filmes alakítása az Oscar-díra is jelölt Jób lázadásának címszerepe volt. A filmgyártás mellett a televízió is sokat foglalkoztatta egész életében: A Tenkes kapitánya is összeforrott a nevével, de leginkább mégis a Szomszédok teleregény taxisofőrjeként ismerős legtöbbünk számára.

Zenthe Ferenc Rameshofer Ferenc néven született a nógrádi Salgóbányán (ma Salgótarján része). Édesapja, aki főmérnök volt, szervezte meg, hogy a kis településen is legyen rendszeres filmvetítés. A filmezés, színészkedés iránti vágya tehát már ebből a korai időszakból eredhet. A hitét felnőttkorában is megtartó Zenthe Ferenc egyházi középiskolákba járt: előbb Egerbe, a cisztercitákhoz, majd a nyíregyházi katolikus gimnáziumban végzett.

Bár elkezdte a közgazdaságtudományi egyetemet, de négy félév után otthagyta, és a Színművészeti Akadémia hallgatója lett 1941-ben. A háború miatt azonban 1942-ben félbehagyta tanulmányait. 1945-ben szerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz, majd két évad után a győri Kisfaludy Színház, 1949-ben pedig a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulatának tagja lett. 1952-től a budapesti Madách Színházban játszott.

Indulásától a közönség szeretete övezte. Ezért is nyilatkozta 2005 januárjában, akkorra már a Nemzet Színészeként az MTI-nek: „Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább.”

A filmgyártás és a televízió is jobbnál jobb feladatokkal bízta meg a szimpatikus színészt. Első filmszerepében, 1953-ban Nagysándor József honvédtábornokot alakította a Föltámadott a tengerben, ezt a Rákóczi hadnagyának főszerepe követte (ekkor tanult meg lovagolni, aminek később is nagy hasznát vette).

Ezután romantikus vígjátékok főszerepei következtek: a 2x2 néha 5, a Mese a 12 találatról, a Kölyök, a Fapados szerelem című filmekben. Később egyre inkább jellemszerepeket formált meg. 1983-ban készült az Oscar-díjra is jelölt magyar–NSZK koprodukció, a Jób lázadása, amelyben módos falusi zsidó szerepében tűnt fel Zenthe Ferenc. Játékfilmben utoljára a Magyar vándorban szerepelt, 2004-ben.

A Tenkes kapitányát (1963) még több tévésorozat követte: a Rózsa Sándor, a Tüskevár, a Princ, a katona, a Bors és végül a Szomszédok (1987–1999 között alakította Taki bácsit). Korosztálytól függetlenül mindenki szerette: népies, férfias, humoros karakterszínész volt. Szinkronhangként is bizonyított, és szerepelt Európa leghosszabb életű családregényszerű rádiójátékában, A Szabó családban is, amely a Magyar Rádióban 1959 és 2007 között futott.

Kedves embernek tartották – mondja fia is abban a kis visszaemlékező videóban, amely az M5 közszolgálati csatorna Facebook-oldalán tekinthető meg. Ifj. Zenthe Ferenc szerint erre az élet nevelte rá. – Mivel idős szülők gyermeke volt, Nyíregyházára került internátusba, ami szintén egy kemény nevelőeszköz – teszi hozzá.

Zenthe Ferenc úgy fogalmazott, díjakért dolgozni teljesen felesleges, mert azt adják, és teljesen független attól, aki kapja, a Kossuth-díjra nem is tartotta magát eléggé érdemesnek fia szerint. Ettől függetlenül a nézők szeretete mellett számos díjra is szert tett: 1954-ben és 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1975-ben megkapta az érdemes művész címet. A filmkritikusok díjával jutalmazták 1984-ben, kiváló művész lett 1989-ben, Erzsébet-díjas 1992-ben, 1997-ben Kossuth-díjat adományoztak neki. 2005-ben Magyar Örökség díjjal tüntették ki „sokoldalú emberábrázolásáért”.

2006. július 30-án hunyt el Budapesten. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Forrás: Wikipédia, M5

Fotó: MTI, Salgotarjan.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria