„Kijelentetett nekünk a Szentháromság” – A Duna megszentelése úrjelenés ünnepén

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szent Flórián görögkatolikus templomban megtartott Szent Liturgia keretében Kocsis Fülöp az aznapra szóló tropár (liturgikus főének, himnusz) kezdősorát idézte beszédében: „A Jordánban való kereszteltetésedkor, Urunk, kijelentetett nekünk a Szentháromság imádtatása”. Egész életünk összefoglalása ez – mondta az érsek-metropolita –, s ezért érthető, hogy görögkatolikus egyházunkban a vízkereszt nagyobb ünnep, mint karácsony.

Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy eljött közénk az Isten, csecsemő formájában: ölbe vehetővé, babusgathatóvá, szerethetővé vált számunkra. Vízkeresztkor pedig azt, hogy a Jordánnál megtörtént a teljes Szentháromság kinyilatkoztatása: megnyílt az ég, az Atya szózata hallatszott, ott állt a Fiú, s a Szentlélek galamb képében leszállt rá. Az emberiség megtudta, hogy Isten nem magányos, feltárult a titok, hogy közösségben létezik. Isten kinyilatkoztatásának, önközlésének csúcsa: a Szentháromság – fogalmazott Kocsis Fülöp.

De miért fontos, hogy Istenről egyre többet megtudjunk? – tette fel a kérdést a főpásztor. – Nem azért, hogy újabb és újabb teológiai igazságok birtokába jussunk. Azzal együtt, hogy Isten kinyilatkoztatta magáról, közösségben létezik, azt is megmutatta, hogy ez szeretetközösség, ahogy az Atya szózatából is kitűnik: „szeretett fiam”. Már karácsonykor „tudjuk”, hogy Krisztus a szeretetet hozta le közénk – ezért mondhatjuk a szeretet ünnepének –, de vízkeresztkor „értjük meg” teljesen, hogy a szeretet uralkodik Istenben.

Ahol szeretet van, ott van Isten – folytatta a metropolita. – De vajon ő uralkodik családjainkban is, szeretettel vagyunk házastársunk, barátaink, munkatársaink vagy éppen más nemzetek iránt? Ha Istent megismerjük, egyre inkább megérthetjük a szeretet fontosságát. Hasonló ez a földi szerelemhez, amelyben a megismerés és a megszeretés szintén elválaszthatatlan. Azért kell egyre jobban megismernünk Istent, hogy egyre inkább szerethessük őt. Elmélyülni Isten titkaiban, ez életünk boldogsága: Krisztus jelenlétének átragyogása arcunkon, tekintetünkön – mások felé.

A Szent Liturgiát követően Makláry Ákos, a Budai Görögkatolikus Egyházközség parókusa vezetésével körmenet indult a Dunához. A Bem rakparton végigvonuló százfős menet a Batthyány térnél érkezett a folyópartra. A papság és az asszisztencia az ott található hajókikötőhöz vonult, s egy hosszú stégen állva, a parton álló hívők felé fordulva végezték a vízszentelés szertartását.

A szenteléshez kapcsolódó ó- és újszövetségi szentírási részek felolvasása után Kocsis Fülöp érsek-metropolita a stég lépcsőjéről szentelte meg a Duna vizét: háromágú gyertyát mártott az erős szélben fodrozódó vízbe, kezével keresztet rajzolt a folyóba, a vízre lehelve kérte a Szentlélek eljövetelét, s végül egy fémkeresztet merített a Dunába.

A szertartást követően Kocsis Fülöp a parton álló – a hidegben mindvégig kitartó – hívő közösséghez lépett, és a megszentelt vízzel meghintette az elé járulókat, akik egyúttal megcsókolták a megáldott keresztet.

Az érsek-metropolita a Duna szentelésekor beszéddel fordult a jelenlévőkhöz: ne másoktól várjuk életünk jobbítását – hangsúlyozta, a túlparton álló Parlament épületére mutatva. – Éppen az a probléma, hogy mindig kívül keressük a nagy dolgokat, másoktól reméljük a változást. Csak ha befelé fordulunk, magunkba tekintünk, akkor kezdődhet el az igazi változás; ha észrevesszük, hogy mi lakik saját szívünkben, s ha felfedezzük, hogy ott a jóság mindannyiunkban.

Jó az ember – folytatta Kocsis Fülöp. – Néhány héttel ezelőtt a Debrecen felé haladó busz szörnyű balesete után, a beszámolók szerint, nagy összefogás jött létre, mindenki azon volt, hogy segítsen a másikon. De miért kell tragédiáknak történniük, hogy észrevegyük: az emberek jók?!

Tegnap a Tisza szentelésénél csákánnyal át kellett ütni a jeget, hogy a vízhez érjünk – folytatta a főpásztor. – Jól szimbolizálja ez az emberi szívet: a külső burok, az önzés, a ridegség miatt nem vesszük észre mások jóságát. Pedig mindenkiben ott van a jóság, amelynek forrása maga Isten. Ha megértjük, hogy a bennünk lévő jó és a hozzánk lehajló Isten jósága egy és ugyanaz, megváltozik a világ. Elindulhatunk a másik ember jósága felé, bármennyire rideg páncél veszi is körül. Krisztus éppen azért jött, hogy szívünk jégpáncéljától megszabadítson minket – összegezte a szentelés végén Kocsis Fülöp.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír