„Könnyű neked, mert van hited” – Hogyan élte túl a szovjet munkatábort a litván bíboros?

Kitekintő – 2019. október 9., szerda | 20:37

A Ferenc pápa által október 5-én kinevezett tizenhárom új bíboros egyike Sigitas Tamkevičius jezsuita, a litvániai Kaunas nyugalmazott érseke. A főpásztor a kommunizmus idején több évet töltött szovjet munkatáborokban összeesküvés vádjával.

Fiatal papként Tamkevičius aktív szerepet játszott a kommunista egyházüldözéssel szembeni ellenállásban. 1978-ban négy paptársával bizottságot alapítottak a hívek jogainak védelmében. A Katolikus Egyház Krónikája Litvániában címmel szamizdat lapot adtak ki, mely rendszeresen tudósított az Egyház helyzetéről a balti államban. Tevékenysége miatt a KGB 1983-ban letartóztatta, majd fogva tartotta Tamkevičiust, akit nemsokára tíz év kényszermunkára és száműzetésre ítéltek. Büntetésének nagy részét Szibériában töltötte. 

Tamkevičius a börtönben töltött évek során hitében talált kapaszkodóra, amit imádsággal tartott életben. „Csak titokban misézhettem. Nagy körültekintéssel ünnepeltem az Eucharisztiát, a börtönben ez volt számomra az erőforrás” – mondta. Az átváltoztatáshoz szükséges kenyérhez és borhoz a raboknak járó élelmiszerjegyek segítségével jutott: arra is lehetőséget kapott, hogy étkezéseihez kovásztalan kenyeret, valamint szőlőt kapjon, amiből titokban bort készített. A bíboros hozzátette, rabtársai többször méltatták hitéért és a lelki erejéért, amit a hit adott neki. „Azt mondták, könnyű neked, mert van hited. Mondhatsz szentmisét, ami erősebbé tesz nálunk.”

Tamkevičius másik erőforrása Szűz Mária volt: hozzá könyörgött az ítélethirdetés pillanatától kezdve, majd a munkatáborba tartó vonatút során. „Szűz Mária kezébe helyeztem magam” – emelte ki, hozzátéve: szabadulása után első útja a vasútállomásról a vilniusi Hajnal-kapu mellett álló Mária-kápolnához vezetett. „Itt szentmisét mutattam be és köszönetet mondtam az Úrnak és Szűz Máriának” – mondta.

Bíborosi kinevezésének híre igencsak meglepte Sigitas Tamkevičiust. Mivel 80. életévét betöltötte, pápaválasztáson már nem vehet részt. Hangsúlyozta, kinevezését úgy tekinti, mint Ferenc pápa erőfeszítését arra, hogy felhívja a figyelmet az egész katolikus közösségre, mely a szovjet elnyomástól szenvedett. Tamkevičius idézte Ferenc pápa vértanúságról mondott szavait is, miszerint ha egy hívő nem hajlandó szenvedni hitéért, akkor nagyon gyenge hívő. A litván egyház jó példát mutathat az egész egyháznak, mert a kommunizmus idején is megtartotta hitét.

Forrás: Catholic News Agency

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(bzs)

Kapcsolódó fotógaléria