„Küldöttek vagyunk!” – A Szentjánosbogár Közösség táborában Varga László mutatott be szentmisét

Hazai – 2018. július 13., péntek | 14:31

A dunakeszi Szentjánosbogár Közösség Kaposváron és Ságújfalun tartja idei nyári táborát. A kaposvári Szent Imre-templomban július 12-én a mintegy kilencvenöt táborozó együtt vett részt a szentmisén, melyet Varga László megyéspüspök celebrált.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„A Szentjánosbogár Közösség 1991-ben alakult Dunakeszin, ahol nagycsaládos szülők úgy gondolták, hogy szeretnének egy olyan közeget teremteni növekvő számú fiataljaik számára, ami megtartja őket a hitben és Krisztus szeretetében – mondta el Dénes-Worowski Marcell, a tábor egyik szervezője. – Kezdetben heti rendszerességgel klubfoglalkozásokon vettek részt a közösség tagjai, majd megszervezték az első nyári táborukat Dunakeszin. Idővel egyre több szülő és fiatal csatlakozott a Szentjánosbogár mozgalomhoz. Azóta, az elmúlt közel harminc évben több mint százötven településen jártunk már, évente körülbelül ezer gyereket táboroztatunk.

Napközben csoportos foglalkozásokat tartunk, ahol mindig valamiféle Isten felé irányító tematikát dolgozunk fel, illetve különböző nyári szabadidős programokat – akadályverseny, sportverseny, irodalmi és zenés est, tábortűz – szervezünk. A kaposvári táborban kilencvenöt fiatal van jelen, ezzel párhuzamosan pedig Ságújfalun is táboroznak a fiatalok.”

Varga László megyéspüspök prédikációjában a kiválasztottságról beszélt:

„Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek, kiválasztottak vagytok! Nem érdemetek, hangotok, intelligenciátok miatt, hanem azért, mert Isten szeretete a kiválasztottságotok alapja. Ez a fedezete annak, hogy ünnepelni tudjátok a kiválasztottságotokat, illetve teljesíteni tudjátok a küldetéseteket. Magának választott ki, szeretetéből választott ki, a világ számára választott ki benneteket az Isten. Küldetést szán nektek!

Nem különbek vagyunk másoknál, hanem küldöttek vagyunk másokhoz. Ha elfogadjuk ezt a kiválasztottságot, amely egyedül Isten szeretetén nyugszik, akkor képesek leszünk teljesíteni a küldetésünket. Az Egyház nem önmagáért létezik, hanem a világért. Küldetése van minden megkeresztelt katolikusnak azok felé, akik még nem tudják, hogy Isten a szeretet, akik még nem tudják, hogy Krisztus megváltotta őket, akik még nem hallottak arról az örömhírről, hogy elérkezett Isten szeretet-uralma.

Elérkezett hozzánk Isten országa, amely nem egy földrajzi terület. Isten országa legteljesebben az Úr Jézus Krisztusban jelent meg közöttünk, mert benne volt a legteljesebb Isten szeretet-uralma. Mindazokban, akik hisznek benne, akik kapcsolatba kerülnek vele, megjelenik ez a szeretet-uralom, mely uralni tudja vágyainkat, szívünket, egész testünket, egész lényünket.

Képes úgy uralma alá vonni bennünket a szeretet, hogy túláradjon rajtunk. Ennek ti tanúi vagytok! Annak az örömhírnek, amelyet Jézus a tanítványokra bízott: Menjetek, és hirdessétek, hogy elérkezett az Isten országa!”

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria