„Legyél az ima embere!” – Diakónusszentelés Kaposváron

Hazai – 2020. november 8., vasárnap | 18:11

November 7-én, szombaton Varga László kaposvári megyéspüspök diakónussá szentelte Kővári László örökfogadalmas szalézi szerzetest a kaposvári Szent Margit-templomban.

A szentmisén a főpásztor prédikációjában az életszentségről beszélt.

„A hivatásod diakónusként is az életszentség. Az, hogy tejesen megdicsőüljön benned a mennyei Atya, aki végtelenül szeret téged. Már sokat imádkoztál, sokszor voltál kapcsolatban vele, de ezzel a szeretettel nem lehet betelni. Ismered Istent, de még jobban meg kell ismerned a mennyei Atyát, az Ő szeretetét; az Úr Jézust, az Ő szeretetét; s a Szentlelket és az Ő szeretetét ahhoz, hogy szentté válhass. El kell sajátítanod az ima művészetét!

Ima nélkül senki sem lesz szent, mert az életszentség meghalad bennünket.

Több mint amik mi vagyunk. De aki imádkozik, s egyre mélyebb jelenlétbe kerül azzal, aki az örök jelen, azon átragyog Isten jelenléte, dicsősége és szeretete, mely még a szenvedések között is látszik. Legyél az ima embere!” – buzdította a szentelés előtt álló szerzetest Varga László.

„Jézus azt kéri tőlünk, hogy szüntelenül imádkozzunk és soha ne fáradjunk bele. Égjen benned a vágy egy sokkal mélyebb, teljesebb kapcsolatra az Úr Jézus Krisztussal, a mennyei Atyával és a Szentlélekkel!

Ha az ima embere leszel, s átragyog rajtad Isten szépsége, jósága, szelídsége, irgalma és szeretete, akkor a szeretet embere leszel.

A szeretet embere leszel különösen azok felé, akiknek az élete megtört, sebzett, akiknek nélkülözni kell a szeretetet, akik peremre szorultak, akik betegek, akiket leselejtezett a társadalom, akik szegények vagy nincstelenek.

Küldetésed van, hogy a mély, imádságos kapcsolatból fakadó szeretetet áraszd ki a testvéreidre, a rendtagokra, a diákokra és különös érzékenységgel azokra, akik szenvednek.

Legyél az irgalmas Jézus megtestesítője ott, ahol élsz, s akkor megdicsőül benned az Isten! Látják majd a tetteidet, és nem téged fognak dicsérni, hanem dicsőíteni fogják a mennyei Atyát, s elhiszik, hogy mennyire szereti őket az Isten”

– fogalmazott a főpásztor.

A homíliát követően a szalézi szerzetes ígéretet tett az imára, a zsolozsma végzésére, a szolgálatra, majd az Egyház hagyománya szerint arcra borulva készült fel a szentelés pillanatára, miközben a hívő közösség a Mindenszentek litániáját énekelték.

Kővári László a megyéspüspök kézrátételét és felszentelő imáját követően öltötte magára a stólát és a dalmatikát, mely a szerpapok viselete.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria