„A kezdetektől aktív tagja a dombóvári önkéntes csoportnak. Támogatóan, nagy alázattal vesz részt az összes akcióban, tevékenységben; szolgálva nem csak a rászorulókat, de önkéntes társait is. Példaértékű személyiség” – hangzott el a Caritas Hungarica díjátadó alkalmával, amikor Kásler Béláné Irma vette át a neki járó elismerést.
A dombóvári hölgy 2012 óta aktív tagja a helyi plébániai önkéntes közösségnek, nagy szeretettel, embert tisztelő, őszinte gondoskodással végzi a családok, a mélyszegénységben élők, a hajléktalanok támogatását. Kitartó, szeretetteljes hozzáállással vesz részt minden olyan akcióban, amely hozzájárul a nehéz sorsú emberek mindennapjainak elviselhetőbbé tételéhez. „Keresztény életünk része, feladata, hogy észrevegyük szenvedő társainkat, és szeretettel, valamint segítőszándékkal forduljunk feléjük!” – ezt már Irma jelenti ki, akit a járványhelyzet okán telefonon kerestünk fel, hogy egyszerre gratuláljunk és kérdezzünk.
„Nagyon meglepődtem, amikor értesültem az elismerésről. Az első gondolatom az volt: biztosan megérdemlem? Hiszen olyan sokan vannak rajtam kívül, akik szintén szeretettel és odaadással fordulnak elesett testvéreinkhez. Ugyanakkor rendkívül boldog voltam, mert ez a díj nem egyszerű visszajelzés a munkámmal kapcsolatban, hanem sokkal több. Erőt ad, és arra bátorít, hogy mindenkor tegyem meg a tőlem telhető legtöbbet.”
A dombóvári önkéntes nyugdíjasként csatlakozott a plébániai karitászhoz, és mint mondja, már másképp nem tudná elképzelni ezeket az éveket. „Amikor elértem a nyugdíjkorhatárt, úgy éreztem, hogy még tennem kell valamit, nem akartam pusztán sorozatnézéssel kitölteni a hirtelen jött szabadidőt, ezért megkerestem a helyi szeretetszolgálatot, és jelentkeztem önkéntesnek” – meséli Irma, majd hozzáteszi, ekkor már régóta foglalkoztatta a segítőmunka és annak szépségei, hiszen bármennyire nehéz olykor a nélkülözők szolgálata, az egyik legszebb feladat, amit embertársainkért tehetünk.
A beszélgetés során megosztotta: nem titkolja, előfordul, hogy olykor maga is elfárad, hogy elfogy az ereje, de ilyenkor sem hagy alább a lelkesedése. „A tizenhat fővel működő karitászcsoportunk egyszerre több lábon áll. Vannak, akik a betegeknek nyújtanak lelki segítséget, mások tartós élelmiszert és ruhákat gyűjtenek, vagy az ezekhez tartozó raktárakban dolgoznak. Én is jellemzően az utóbbi tevékenységeket végzem, míg mellette a plébániai fogadóórát működtetem. Amikor pedig kezd elfogyni az energiám, belegondolok, hogy mekkora szükség van a segítő munkára, és ez mindig megerősít!”
Irma különösen érzékeny a nélkülöző családokkal kapcsolatban, ezért igyekszik a legtöbb módon támogatni a hozzá forduló szülőket és gyermekeiket. „Egyszerre elszomorító és bátorító látvány is lehet egy nehéz sorsú család. Elszomorít, mert nagyon rossz körülmények között kell élniük, és ettől nekem mindig összeszorul a szívem. De mégis bátorít, mert cselekvésre sarkall, hogy keresztényként mindig legyünk készek a segítségnyújtásra, és támogassuk embertársainkat!”
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria