Raniero Cantalamessa, a Pápai Ház szónoka nagyböjti elmélkedése Máriáról, a hívők Anyjáról

Kitekintő – 2020. április 3., péntek | 19:20

Raniero Cantalamessa kapucinus atya az idei nagyböjtben április 3-án, pénteken tartotta utolsó prédikációját a Pápai Ház tagjai számára, akik ez alkalommal is az interneten keresztül követték elmélkedését. A szónok Mária kiváltságos szerepéről beszélt, melyet keresztre feszített Fia bízott rá. A mennybe fölvett Asszony mindenkinek segítője és támogatója, aki Fia testéhez, az Egyházhoz tartozik.

Mária titulusa – Isten Anyja és a hívek Anyja – valójában nem két cím, nem két valóság. A legmélyebben összetartoznak. Az Isten Anyja ünnepélyes, hivatalos elnevezés Mária valóságos és nem csak lelki anyaságán alapul, a legszorosabb kapcsolatban van hitünk központi igazságával, avval, hogy Jézus Krisztus Isten és ember egy személyben, amit az Egyházban egyetemesen elfogadtak. A Mária, a hívek Anyja, a mi Anyánk elnevezés a lelki anyaságra utal, kevésbé szoros kapcsolatban hitünk központi igazságával, és nem mindenhol, mindig és mindenki hitte – jóllehet sok keresztény egyházban, főként a katolikus egyház tanításában s lelkiségében jelen van – mondta Raniero Cantalamessa bevezetőjében. – „Mária testileg csak Krisztus anyja, miközben lelkileg nővére és anyja annak, aki megteszi Isten akaratát” – utalt Szent Ágoston tanítására.

A hívek Anyja cím nemcsak Mária tiszteletét szolgálja, hanem hitbeli épülésünket és Krisztus-követésünket is segíti – szögezte le a Pápai Ház szónoka. – Mária testi és lelki anyasága a foganás és a szülés két mozzanatára épül. Bennünket is megfogant, Jézussal egybefogva minket. Az angyali üdvözlet után, Fia küldetésének kibontakozásával ismerte fel, hogy Fia, a Messiás körül közösség formálódott: ez az idő szívében a lelki foganás mozzanata lett. A kereszt tövében jön el a szülés fájdalmas órája, amikor Jézus „asszonynak” szólítja őt. Ez a szó, „asszony”, jelzés és utalás. Búcsúbeszédében mondja Jézus: „Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája” (Jn 16,21), a Jelenések könyve „az égen feltűnt nagy jelről beszél, egy asszonyról, aki gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozik (vö. Jel 12,1–2). Ez az asszony az Egyház, a hívek közössége; de miként már Iréneusz említi: „ez az asszony az új Éva, a hívek közösségének Anyja” is.

Mit mondanak nekünk ma Jézus szavai: „Íme, a te fiad! és Íme, a te anyád!”? A halál János számára Jézus megdicsőülésének pillanata, ami az asszony szülési fájdalmához hasonlítható. Egyházi értelemben a tanítvány nemcsak Jánost jelenti, hanem az összes tanítványt. Jézus minden tanítványát Anyjára bízza, de éppúgy nekik nyújtja Anyját. Ez nemcsak egyfajta új anyaság meghirdetése, hanem Jézus Isten Fiaként megalapítja Mária anyaságát tanítványai felé. Isten Igéje új és örök életre teremtett újjá bennünket víz és Szentlélek által, de ennek megfelelően Mária hite és szenvedése is szül bennünket. Mária kétszer szült: először a Fiát, az örök és élő Igét örömben, és a kereszt alatt szenvedéssel.

Beszéde második részében Cantalmessa atya a II. vatikáni zsinat Máriáról szóló tanítását idézte a Lumen gentium konstitúcióból: „A Boldogságos Szűz, akit az isteni Gondviselés terve az Ige megtestesülésével kapcsolatban eleve Isten anyjának rendelt, itt, a földön isteni Üdvözítőnk anyja, másokat messze fölülmúló, nagylelkű társa és az Úr alázatos szolgálója lett. Krisztust méhébe fogadva, evilágra szülve, gondozva, a templomban az Atyának bemutatva, és a kereszten haldokló Fiával együtt szenvedve – engedelmességével, hitével, reményével és lángoló szeretetével – egyedülálló módon együttműködött az Üdvözítő művével a lelkek természetfölötti életének helyreállítására. Éppen ezért a kegyelem rendjében anyánk” (LG 61).

A zsinat újdonsága abban áll, hogy Máriát nem önmagában szemlélte – tette hozzá a szónok –, hanem az egyházatyákhoz hasonlóan az ő természetes közegében, vagyis Fia egyházában, melynek anyjává tette őt gyermeke a kereszten. Szent VI. Pál pápa a zsinat során (1964) a „Boldogságos Szűz Máriát az Egyház Anyjának, Isten egész népe Anyjának” nevezte.

„Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány.” Ennek jelentőségét már Órigenész felismerte: „Az evangéliumok zsengéje Jánosé, aki Jézus keblére hajtotta fejét és aki megkapta tőle az anyját saját anyjaként.” Ezt később Montforti Grignon Szent Alajos (1673–1716) mélyítette el. Nem véletlenül talált rá Szent. II. János Pál, és tette pápai jelmondatává: „Totus tuus”. Mária által, Máriával és Máriában magunkévá tenni minden cselekedetét, hogy a legtökéletesebben élhessünk Jézus által, Jézussal és Jézusban – mondta Raniero Cantalamessa.

Beszéde végén a Pápai Ház szónoka az önkiüresítés híres himnuszát a Filippiekhez írt levélből (Fil 2,5–11) Máriára értelmezve, így fogalmazott: „Mária, jóllehet Isten Anyja volt, Istennel való egyedüli kapcsolatát nem tekintette zsákmánynak, hanem kiüresítette magát minden elvárásából; a szolgálólány alakját vette föl, és mindenben hasonló lett a többi asszonyhoz. Alázatosságban és elrejtettségben élt, engedelmeskedett Istennek, egészen Fia haláláig, a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, mely Jézus neve után minden más név fölött áll. Ezért Mária nevére minden fő hajoljon meg a mennyben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse, hogy Mária az Úr Anyja, az Atyaisten dicsőségére, Ámen!”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria