„Máriapócsi Szűzanyánk karján érzem magunkat” – Ötéves fennállását ünnepli a Nyíregyházi Egyházmegye

Hazai – 2020. március 25., szerda | 14:38

A görögkatolikus Nyíregyházi Egyházmegye alapításának ötödik évfordulóján, március 21-én Szocska A. Ábel nyíregyházi püspöknek az egyházmegye honlapján megjelent írását közöljük.

Kedves Testvérek!

Isten kegyelméből öt évvel ezelőtt Szentatyánk, Ferenc pápa ezekkel a szavakkal alapította meg a Nyíregyházi Egyházmegyét.

Hálával a szívemben tekintek vissza erre az időszakra, Krisztus Urunk megszámlálhatatlan ajándékára, hierarchatársaim támogató hozzáállására, paptestvéreim áldozatos szolgálatára, intézményeink fejlődésére és híveink mindenért kárpótoló szeretetére. Mindarra, amit közösen megélhettünk egyházmegyénkben.

Ez az öt év még emberi mércével is rövid időszaknak mondható, számomra mégis előremutató és reményt adó, még a mostani nehéz és embert próbáló helyzetben is.

Az elmúlt évek tapasztalatai éltetnek és bátorítanak, mert tudom, hogy a Szentlélek Úristen továbbra is velünk van, és erőt ad mindannyiunknak, papjainknak és híveinknek egyaránt, hogy az előttünk álló feladatokat jó keresztényhez méltóan tudjuk megélni, tanúságot téve Isten és a felebarátaink iránti szeretetünkről. Segítsük, vigasztaljuk és bátorítsuk továbbra is egymást a közös utunkon.

Még csak ötévesek vagyunk, de méltónak találtattunk, hogy ebben a nehéz helyzetben is helytálljunk. Nem azért, mert ilyen ügyesek lennénk, hanem mert máriapócsi Szűzanyánk karján érzem magunkat, aki mint gyermekét egyházmegyénket is magához öleli és megsegíti, a mai napon pedig velünk együtt ünnepel szerényen.

Szűzanyánk közbenjárását kérem, hogy a Jóisten adjon egyházmegyénknek, papjainknak és híveinknek egészséget, békességet és áldást számos boldog éven át!

Az Úr 2020. évében,

Szeretettel: Ábel testvér

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria