„Minden rendben lesz” – Norwichi Julianna látomásából szlogen lett a járvány idején Olaszországban

Kitekintő – 2020. március 20., péntek | 14:40

Olaszországban a napokban mindenütt ezt a feliratot lehet olvasni. „Andrà tutto bene”, azaz „Minden rendben lesz” – így hangzik a reményteli mottó a vészhelyzetben. E szavakat mondta Jézus a 14–15. században élt Norwichi Juliannának (Julian/Juliana of Norwich) egy látomásában. Az angol misztikusról korábbi katekézisekben beszélt már Ferenc pápa és XVI. Benedek is.

Meghívás ez a mottó arra, hogy ne essünk kétségbe a jövő bizonytalansága miatt. A reményre hív, ami soha el nem múlik. Nehéz megállapítani, hogy aki először kiírta ezt a mondatot, vajon honnan vette. Az biztos, hogy a mondatnak van egy vallásos, misztikus eredete. Norwichi Juliannához vezet vissza, akinek szobra az angliai város székesegyházának homlokzatát díszíti.

Julianna 1342 és 1430 között élt, mélyen hívő lélek volt, annyira, hogy szeretett volna osztozni Krisztus szenvedésében. 1373-ban súlyosan megbetegedett, hónapokon keresztül látomásai voltak az Úrról. Ezeket a lelki találkozásait később megírta Az isteni szeretet kinyilatkoztatásai címmel, ebből tudjuk, hogy maga Jézus mondta neki ezeket a szavakat: „Minden rendben lesz”. „All shall be well” – mondta neki végtelen gyengédséggel, miközben beszélt arról is, milyen fájdalmat és szenvedést okoz a bűn.

Norwichi Juliannára, aki betegségét követően magányosan, egy remeteségben élt a Szent Julián-templom közelében, Ferenc pápa is emlékeztetett egy általános kihallgatáson 2016. március 23-án, a húsvéti triduum során. Azt mondta, hogy ez a misztikus „egyszerű, de mélységes és erőteljes szavakkal mutatta be az irgalmas szeretet értelmét. Ezt mondta: »Akkor a mi jó Urunk megkérdezte tőlem: ’Örülsz annak, hogy szenvedtem érted?’ Én azt válaszoltam: ’Igen, jó Uram, és nagyon köszönöm neked; igen, jó Uram, áldott légy érte.’ Akkor Jézus, a mi jó Urunk azt mondta: ’Ha te örülsz, akkor én is örülök. A passió elszenvedése neked és nekem öröm, boldogság, örök örvendezés; és ha még többet szenvedhetnék, azt is megtenném.’ Ilyen a mi Jézusunk, aki mindannyiunknak ezt mondja: »Ha még többet szenvedhetnék, azt is megtenném.«”

Pápasága idején XVI. Benedek egy egész katekézist szentelt neki 2010. december 1-jén: „A katekizmus idézi Norwichi Julianna szavait, amikor a katolikus hit szemszögéből egy olyan témáról beszél, ami szüntelen provokációt jelent minden hívőnek (vö. nn. 304–314). Ha Isten végtelenül jó és bölcs, miért létezik a rossz és miért szenvednek az ártatlanok? A szentek is, igen, még a szentek is feltették ezt a kérdést. A hit világosságában olyan választ adnak nekünk, amely megnyitja szívünket a bizalomra és a reményre: az Isteni Gondviselés titokzatos terve szerint Isten a rosszból is ki tud hozni egy nagyobb jót, ahogyan Norwichi Julianna írta: »Isten kegyelméből megtanultam, hogy szilárdan meg kell maradnom a hitben, vagyis szilárdan és tökéletesen hinnem kell, hogy minden jól végződik majd…«”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Avvenire.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria