„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” – Akolitusokat avattak Kaposváron

Hazai – 2018. november 27., kedd | 16:23

November 24-én a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban celebrált ünnepi szentmise keretében Varga László megyéspüspök akolitussá avatott tizennyolc szolgálattevőt.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A jelöltek egy hat alkalomból álló képzésen vettek részt a Joppé Evangelizációs Központ szervezésében. A kurzus folyamán biblikus, liturgikus, kommunikációs, közösségszervező, evangelizációs és alapvető lelkivezetői témakörökben gazdagították tudásukat.

A megyéspüspök prédikációjában a kiválasztottságról beszélt: „Kiválasztottak vagytok, küldöttek. »Nem ti választottatok engem – mondja Jézus –, hanem én választottalak titeket.« A kiválasztottságotok alapja nem a kiválóságotok, hanem maga Isten szeretete. Azért lettetek kiválasztva, mert Isten nagyon szeret benneteket. Az Ő szeretete kiválasztó szeretet, amely arra hív titeket, hogy szentek legyetek. Isten azt is megígérte, hogy Ő tesz bennünket szentté a Szentlélek által. Ha ti is akarjátok, akkor szentté váltok, mert a mennyei Atyának ez az akarata. A Szentlélek, aki a szívetekben van, szentté tesz benneteket.

Jellé kell válnotok! Családapaként, katolikus keresztény férfiként a családotokban, munkahelyeteken és az egyházközségben, ahová a szolgálatotokat kaptátok a püspök által. Szentté kell válnotok, hogy Isten megdicsőülhessen a ti életetekben is.

Köszönöm, hogy elfogadtátok a hívást, amelyet a Szentlélek továbbított felétek. Ő már jóval előbb megelőzött minden ötletet, akár hirdetésben hallottátok, akár a plébánosotoktól, akár más forrásból. Akármilyen nehéz helyzetbe is kerültök, mindig van hová visszatérni. Ő választott ki, Ő tartott meg, és Ő fog szentté koronázni benneteket. Kiválasztottak vagytok, és küldöttek! A küldetésetek tanúságot tenni Jézus Krisztusról és Isten országáról!” – fogalmazott a megyéspüspök.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria