„Ő Urunk és Mesterünk…” – A Hitvallás szerzőinek sorozata a NEK-re készülve

Nézőpont – 2020. február 15., szombat | 12:00

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az Oltáriszentséggel kapcsolatos hívószavakra reflektálnak a Győri Egyházmegye Hitvallás című online magazinjának szerzői. Both Balázs ezúttal a készület kapcsán ír az európai kereszténység helyzetéről, tévutakról és a válságból való kiútról.

Mikor ezek a sorok napvilágot látnak, alig hét hónap múlva kezdetét veszi az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, melynek nyolcvankét év után ismét a magyar főváros ad otthont. Az örömteli és reménnyel megerősített várakozás idejét éljük; a készület idejét.

Olvasom, hogy 2017 őszéig csak Németországban több mint ötszáz katolikus templomot zártak be paphiány, az anyagi források hiánya vagy a hívő közösség felmorzsolódása miatt. Legalább száznegyven épület a dózerek martaléka lett, köztük Immerath település 19. századi neoromán temploma, mely fontos turisztikai célpont is volt. A tiltakozó aktivistákat a rendőrség szállította el a helyszínről, hogy megkezdődhessen a templom helyén a lignitbányászat. Természetesen sorolhatnánk példákat Hollandiából is, ahol edzőterem, iroda, magánlakás, könyvesbolt, kávéház található az egykori imahelyeken. Talán annyival jobb ott a helyzet, hogy kevesebb templom ítéltetett bontásra.

Karl Wallner ciszterci professzor, a Pápai Missziós Művek ausztriai igazgatója szerint Magyarország nagy lehetőséget kap, hiszen a világ keresztényei Budapesten találkozhatnak egymással és az Oltáriszentségben jelen lévő Jézussal. Míg Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában az Egyház növekedése látható, kontinensünkön a hívők elmagányosodása, elbizonytalanodása és a fiataloknak a keresztény hittől való távolodása figyelhető meg.

Valóban, magányosan lehetetlen megélni kereszténységünket. Nincs önmagába forduló, magának létező kereszténység, a krisztusi példa a közösségben megélt szolgáló szeretetre hívja meg az embert a földi életben. S ez a földi élet egyben a készület ideje is. Több példabeszédben is felhívja az Úr minden idők keresztényeinek figyelmét az éberségre. „Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve?” (Mt 22,12). „Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!” (Mt 24,44). „Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát” (Mt 25,13). Szavait az idő távlatában kell értelmezünk. Az ember természete folytán szívesebben hajlik a kényelemre, a lustaságra, holott valóban nem tudhatjuk, mennyi időnk van még megtérni és a küzdelmesebb utat választani örök sorsunk érdekében. Érdemes talán elgondolkodnunk, hogy földi vágyaink beteljesülése milyen erőket képes felindítani bennünk. A jóléti társadalmakban élő ember, ha a karácsonyi ünnepkört nem is feltétlenül a hit által megvilágítva éli meg, mégis, ami a készület idejét illeti, mindent megtesz, hogy az a pár nap „tökéletesen” sikerüljön. Elég a bevásárlóközpontokban türelmét vesztve tolongó tömeget, a nagyvárosok közlekedési káoszát felidézni emlékezetünkben… A mindennapjait sietve élő embernek valóban egyre nehezebb bensőségesen készülni az ünnepre, de talán mindenkinek akad egy-egy szabad órája, amit imádsággal, elmélkedéssel, szentírásolvasással tölthet, esetleg a tévé vagy az internet mellőzése árán. A ránk zúduló információáradat, az ezerféle szórakozási lehetőség elnehezítheti a szívünket, s talán sosem volt annyira korjellemző, mint ma, az álpróféták, álmessiások ideje. Guruk, spirituális tanítók világszerte az ezotéria köntösébe bújtatott tévtanokkal gyűjtenek népes tábort maguk köré, hogy a megtévesztettek később elszegényedve, a pszichiátrián vonják le a tanulságot, ha még nem késő.

Az Úr egyetlen tanítása sem ígért zökkenőmentes utat az üdvösséghez. A természetünkkel, hajlamainkkal, a gonosz kísértéseivel való szembenézés nem jelent rózsaszirmokkal teleszórt sima utat a mennyországba… A csíksomlyói búcsún először elhangzott imádságunk szavai szerint „Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk”. Nem az egészségesekért jött, hanem értünk. Mindannyiunkért. S ha bármilyen mélységből kiáltunk Hozzá, meghallja szavunk. Ha bizalommal és bűnbánó szívvel közeledünk, könnyít a terhen, ígérete szerint. Tanítása nem földi boldogságot és önmegváltást ígér, hanem önmegtagadást és éberséget követel. Őt követni sosem volt könnyű, a mai világ ellenszelében sem az. De közelségét, a szabadítás boldogságát megtapasztalni különös kegyelem: a készület folyamatába helyezi életünket.

Forrás: Hitvallás/Győri Egyházmegye

Fotó: Unsplash

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria