„Számomra ez a Jézus Szívében való lét” – Milánkovics Tímea Sacré Coeur nővér az Eucharisztiáról

– A Sacré Coeur rend lelkiségében milyen szerepet játszik az Eucharisztia?

– Jelentős szerepet játszik. Számunkra az Eucharisztia az élet szíve, forrása. Szemlélődő és apostoli rend vagyunk egyszerre. Az Eucharisztiából merítkezünk, ehhez térünk vissza, az Eucharisztia von bennünket egységbe, és hív, hogy egységet építsünk a világban is. A közösségeinkben az Eucharisztia jelenléte állandóan emlékeztet bennünket, hogy Krisztus az életünk középpontja.

A rendünk alapítónőjének, Barat Szent Magdolna Zsófiának az volt a víziója a Társaság alapításakor, hogy szentségimádók ezreit nevelje ki. Rendünk másik szentje, Philippine Duchesne egy nagycsütörtök éjjeli szentségimádás alkalmával kapta a misszióba való hívást, általa váltunk nemzetközi renddé. Így már a rend kialakulásánál is kiemelkedő szerepe volt…

– Az Ön és a közösség hétköznapi életében milyen szerepet játszik az Eucharisztia?

– Számomra a szentmise és a szentségimádás az ima csúcspontjai. Ha csak lehet, hétköznap is gyakorlom ezeket. Belenőttem, hiszen a noviciátusban mindennap mentünk közösségileg szentmisére, és napi fél óra szentségimádásunk volt. Számomra ez a Jézus Szívében való lét. Hagyom magam vezetni általa, és belépek az Ő jelenlétébe, hagyom, hogy átformáljon a képére és a hasonlatosságára…

– Van-e személyes, belső élménye az Eucharisztiával (vagy a szentmisével) kapcsolatban?

– Rengeteg ilyen van; nehéz kiválasztani egyet. Már a hivatásomnál is közrejátszik. Hivatáskeresőként bekéredzkedtem havonta egy napra a templomba, és ott töltöttem a csendes napom az Oltáriszentség jelenlétében. Itt született meg a vágy bennem, hogy elfogadjam és átadjam magam a szerzetesi életre.

A noviciátus első évében a szegénységi tapasztalatszerzésem rettenetesen nehéz volt, borzasztó körülmények, lehetetlen helyzetek, magány... Egy szentmisével összekötött szentségimádáson született meg bennem a teljes elfogadás és bizalom. Úgy éreztem magam, mint aki vérátömlesztést kapott. Új erőt, lendületet kaptam, és rájöttem, nem az én szenvedésem a fontos, hanem Jézus személye, ő szenved az ottani emberekben, és engem erre a szolgálatra hív. Ugyanabban a borzasztó helyzetben maradtam, de kilépve a magam körüli forgásból, derűvel, örömmel szolgáltam, fordultam az emberek felé.

Megérint, ahogy az Isten emberré lett értünk, ahogyan Eucharisztiává lett értünk, ahogyan a kezünkbe adja önmagát, teljes bizalommal ránk hagyatkozik. Ez engem arra késztet, hogy én is ráhagyatkozzam, megnyissam magam a jelenléte előtt, és engedjem, hogy belépjen a szívembe. Számomra a szentségimádás és a szentmise szívtől-szívbe, szív a szívben imádság. Szeretek festeni, és minden második, harmadik festményemen visszatér az Eucharisztia ábrázolása.

– Önök mint szerzetesek közösségben élnek. Segít az eucharisztikus lelkület egymás elfogadásában, szeretetében?

– Egyértelműen segít. Az Eucharisztiára fókuszálva megtalálom a helyem, egy felé nézünk a közösségben a nővérekkel. Helyre kerül bennem, hogy Ő a teremtő Isten, én teremtmény vagyok. Nem magamat vagy másokat nézem, kilépek ebből, hanem Őt, aki a legnagyobb és legteljesebb szeretettel szeret minket, mindannyiunkat egyformán. Helyre kerül bennem, hol a helyem, mi a feladatom. Általa és rajta keresztül nézek a többi nővérre. Az Eucharisztia Krisztus testévé változtat bennünket, egyénileg és közösségileg is. Így válunk egymás testvérévé…

A teljes interjú ITT olvasható.

Forrás: Szerzetesek.hu

Fotó: Szent Szív Társaság

Magyar Kurír