„Szólj be a papnak!”: Gamerek – Álomvilág, vagy igazi közösség?

Hazai – 2020. december 1., kedd | 11:14

A Martineum Felnőttképző Akadémia szervezésében november 18-án, a „Szólj be a papnak!” sorozat 11. szombathelyi alkalmán a számítógépes játékokról, gamerekről, e-sportokról beszélgettek a résztvevők – a járványügyi korlátozások miatt rendhagyó módon dolgozva fel a nem mindennapi témát.

Az érdeklődők a „Szólj be a papnak” és a Martineum Felnőttképző Akadémia Facebook-oldalán élőben követhették a beszélgetést; kérdéseiket hozzászólás formájában tehették fel Nagy Tamás római katolikus papnak, Jakab-Köves Gyopárka református lelkésznek, Boncz Zoltán baptista lelkipásztornak és Szabella Olivérnek, az Illés Akadémia Spirit menedzserének. A beszélgetést ezúttal is Pezenhófer György moderálta.

A beszélgetőpartnerek arra keresték a választ, hogy milyen hatással vannak a számítógépes játékok, a gamerkultúra a keresztény közösségekre.

Jakab-Köves Gyopárka szerint amikor a világban megjelenő új dolgokat látjuk, fel kell mérni azokat, s ha nem a deviancia szemszögéből közelítjük meg, akkor az a kérdés, hogy az adott dolog miképp integrálható, hogyan tudjuk kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Léteznek modellek arra vonatkozóan, hogy egy játék hogyan zajlik – mondta a református lelkész. Megemlítette a gamifikáció módszerét, hiszen a gyerekek nagyon hozzászoktak ahhoz, ahogy egy játék működik. Ez a módszer a számítógépes játékokra hasonlít abban, hogy a gyerekeknek különböző szinteket kell elérniük, s hogy különböző képességeket szereznek: más motiválási rendszere van, mint amit az iskolában általában megtapasztalnak. Önmagában jutalom a gyermek számára, hogy elér egy célt, nincs szükség külső eszközre a jutalmazáshoz. Generációs szakadékok keletkeznek: az idősebb generációban az elidegenedettség érzését kelti, amikor az unoka teljesen ismeretlen nyelven, ismeretlen dologról beszél nagyszüleinek. Bár a világ azt várta, hogy a számítógépes játékok, számítógépes kommunikáció elszigeteltséget okoz, Jakab-Köves Gyopárka úgy véli, hogy ugyan más jellegű közösségek alakultak ki, de felerősödött a közösségi jelleg. S nem marad virtuális közösség, igénylik a személyes találkozást, beszélgetést.

Nagy Tamás atya – aki maga is részese volt a gamervilágnak, s kevés szabadidejében manapság is szívesen játszik – úgy gondolja, az Egyház nem zárkózhat el a technológia adta lehetőségektől. Az Egyház próbál ott lenni a digitális világban – mondta. – A játékvilágban is jelen lehet, ezzel keresztény értékeket, erkölcsöt, adott esetben lexikális tudást tud adni a fiataloknak. A csapatjátékok olyan képességeket fejlesztenek, melyek által megtanulnak együttműködni csapattársaikkal; emellett az FPS-játékok (a főhős nézetéből, az ő szemén keresztül játsszák – a szerk.) a logikai és stratégiai érzéket is fejlesztik.

Szabella Olivér fontosnak tartja a fizikai egészséget az e-sportolók körében, ezért hozta létre a Healthy Gamer nevű koncepciót. Meglátása szerint a fiatalokra jelenthet nagyobb veszélyt az, hogy egy játék „beszippantja” őket, mert életkorukból fakadóan kevésbé érzékelik azon tevékenységek elvégzésének fontosságát, melyek a testi-lelki egészség fenntartása érdekében elengedhetetlenek (rendszeres testmozgás, egészséges táplálkozás, szociális kapcsolatok stb.). Felnőtteknél fontos az önkontroll; gyermekeknél szülői felügyeletre, e-sportolóknál (profi versenyzőknél) edzői felügyeletre van szükség – szögezte le a Spirit menedzser.

Boncz Zoltán megközelítése alapján minden új dolog megjelenésekor felvetődik a kérdés, hogy szabad-e használnia a keresztény embernek. Így volt ez a televízióval és a rádióval is, aztán rájön az ember, hogy az eszköz önmagában nem határoz meg semmit sem. Az Egyháznak nem kell feltétlenül oly módon jelen lennie a gamerkultúrában, hogy legyen állásfoglalása, vagy meg akarja mondani, hogy helyes-e, vagy nem – emelte ki a baptista lelkipásztor. Fontosnak érzi azonban, hogy a témát ne kezeljük tabuként.

A november 18-i beszélgetés visszanézhető a „Szólj be a papnak!” és a Martineum Felnőttképző Akadémia Facebook-oldalán.

A beszélgetéssorozat decemberben folytatódik.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria