„Úszóházak és mások” címmel nyílt nyári időszaki kiállítás Sárospatakon

Kultúra – 2016. május 25., szerda | 17:51

A sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény nyári időszaki kiállításra Nádas Alexandrát hívta meg vendégül, akinek „Úszóházak és mások” című kiállítása május 23-tól látogatható.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Nádas Alexandra művészete nem könnyen értelmezhető, nem a könnyű szórakozás műfaja. Energiabefektetést, ráhangolódást és szemlélődést igényelnek munkái. Csak annak tárulnak fel, akik meg akarnak érteni, át akarnak élni, értelmezni. Ennek ellenére primer jelentésük a cím, és a képeken látható formák, illetve színek segítségével is eljuthatnak mindenkihez. Ez is elég lehet, hiszen látványos már a művész képi világa is, beszédesek a címek: Úszóház toronnyal, Alföldi csönd, Fürdőház úszóházzal, Töredék Madonna, Kikötő, Úszó templom, Rozsdás Madonna úszóházzal, Miszlai oromzatok.

Az igazi mondandója azonban mélyebben található. A biztonságot adó otthon bizonytalan, mozgó közegre, vízre helyeződik. Vízen úszik a templom és a házak is. Ahogy Szabó Irén, a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény vezetője elmondta köszöntőjében, erről mindenkinek ősi tapasztalata van. Ilyen az anyaméh is, az első otthonunk. De ez az alapélményünk a mai világ mindent megkérdőjelező relativizmusában. A képekből mégis nyugalom és harmónia árad. Ami a világ rendjének megértéséből, nem formalizálható hitből fakad.

Az alkotásokon nincsenek alakok. Élőlény nem jelenik meg a képeken, csupán egy kivétel van: a Kötődések-sorozat. Ott is csak alakok jelennek meg, ahol a férfi és nő érintkezésének feszültsége, az ember-ember közötti kapcsolat és kapcsolatuknak hiánya, vagy akadályoztatása mutatkozik meg.

Megjelenik a Madonna is, akinek tekintete nincsen. Mind-mind olyan képek, melyeknek mélyebb szimbolikája értelmezésre szorul. Ezt az értelmezést mindenki egyénileg, magamagán áteresztve teheti csak meg.

A kiállítás augusztus 21-ig megtekinthető a Szent Erzsébet Házban (Sárospatak, Szent Erzsébet u. 13.) hétfőtől péntekig 10 és 17 óra között.

Forrás és fotó: Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény – Sárospatak

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria