A vámosújfalui templom felszentelésének 10. évfordulóját ünnepelték

Kishírek – 2014. szeptember 30., kedd | 9:28

A Szent kereszt felmagasztalásának ünnepén egyúttal a templom felszentelésének 10. évfordulójáról is megemlékeztek Vámosújfalun 2014. szeptember 13-án, szombaton – tájékoztatott az Egri Főegyházmegye.

Az ünnepséget a Szent István-templomban tartották, amelyet Seregély István akkori egri érsek szentelt fel 2004-ben. Először Tamás Edit, a sárospataki Rákóczi Múzeum igazgatója történelmi áttekintést nyújtott a katolikus egyház szerepéről a település életében, majd Fedorcsák Katalin orgonaművész adott lélekemelő élményt Bach, Händel és Vivaldi műveiből összeállított műsorával.

A Varga András olaszliszkai plébános által celebrált ünnepi szentmise után a tavaly szeptemberben felavatott fénykeresztnél gyertyagyújtással egybekötött közös imádságára került sor. Itt Sándor Endre református lelkész is beszélt. A közösségi alkalmat a faluházban a vacsora után kötetlen beszélgetés zárta.

Fotó: Nádassy József

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria