24 órás megemlékezést tartanak Budapesten a roma holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából

Hazai – 2020. július 28., kedd | 15:48

Rendhagyó megemlékezést tartanak a roma holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából Budapesten, a Nehru parti emlékmű előtt augusztus 1-jén és 2-án, szombaton és vasárnap.

A szervezők közleménye szerint a megemlékezésen közszereplők, művészek, roma és nem roma fiatalok és aktivisták, civil szervezetek, illetve vallási közösségek és Magyarországon élő kisebbségek képviselői augusztus 1-jén 17 órától másnap 17 óráig szünet nélkül olvassák fel a vészkorszak idején a koncentrációs táborokban meggyilkolt több mint 12 ezer roma áldozat nevét.

A kezdeményező a budapesti székhelyű Phiren Amenca (Járj velünk): roma és nem roma önkéntesek és szervezetek Európa húsz országában működő hálózata, melynek célja a rasszizmus és az előítéletek leküzdése.

A RomNettel közösen szervezett eseményről azt írták: a Phiren Amenca meggyőződése, hogy az áldozatok neveinek felolvasása szimbolikus, mégis jelentőségteljes módja a megemlékezésnek. „A holokauszt áldozatainak nincsen sírjuk, fejfájuk, de a nevük megemlítése lehetőséget teremt, hogy emlékezzünk rájuk. Fajtól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül emlékeznünk és emlékeztetnünk kell az utókort arra, hogy a származásuk miatt meggyilkoltak emberek, egyének, apák, anyák, gyermekek, testvérek voltak, és ekként is kell rájuk emlékeznünk, nem puszta számadatokként” – hangsúlyozzák.

Augusztus 2-a a roma holokauszt emléknapja, amelyet 1972 óta a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján tartanak, arra emlékezve, hogy egyetlen éjszaka, 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban.

Forrás: MTI

Fotó: Agensir

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria