25 éve a gyermekek szolgálatában – Beszélgetés Rosalba Gallarotti nővérrel

Nézőpont – 2019. május 8., szerda | 17:03

A Jézus Szíve Kis Leányai kongregáció nővérei 25 éve szolgálnak a Szatmári Egyházmegyében; több mint ötven gyereket és családot segítenek folyamatosan Nagybányán a Sacro Cuore Alapítvány projektjei révén. Az évforduló alkalmából Rosalba Gallarotti nővérrel beszélgettek az egyházmegye munkatársai.

Az élő hit gyakorlása, a tanúságtétel, a Sacro Cuore Alapítvány által megvalósított szeretetszolgálat révén jól ismertek a Jézus Szíve Kis Leányai nővérei Nagybányán és a Szatmári Egyházmegyében. A kongregáció tagjai 1994-ben, éppen 25 évvel ezelőtt érkeztek állomáshelyükre. A kerek évforduló alkalmából Rosalba Gallarotti nővérrel, a Sacro Cuore Alapítvány létrehozójával, valamint Claudia Cufoiannal, az alapítvány elnökével beszélgettek a Szatmári Egyházmegye hírportáljának munkatársai.

– Hogyan emlékszik vissza az első évekre Nagybányán?

Rosalba Gallarotti nővér: A kongregáció tagjai 1994-ben érkeztek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyébe, Nagybányára és Felsőfernezelyre. Rögtön az elején létrehoztak egy házat, amelyben oratóriumi tevékenységet végeztek. Egy kis napközit is alapítottak, ahol gyerekeket fogadtak, de rögtön rá kellett döbbenniük, hogy az igény nagy, a hely viszont kevés. Én 1996-ban érkeztem, és igyekeztem átszervezni a működésünket. Még abban az évben megkezdtük a szegény családok és egyének segélyezését, amit a mai napig végzünk. Havonta étellel, ruhával, akár gyógyszerekkel is segítünk 55 rászoruló családot, karácsony környékén sokkal többet. Nyitva szeretnénk hagyni ezt a projektet, fontos, hogy mindig a rászorulók, szenvedők mellett legyünk.

A kongregáció segített minket anyagilag, így 2000-ben létrehoztuk a Sacro Cuore Alapítványt. Nem volt tapasztalatunk ezen a területen, hiszen a karizmánk a pasztorációval kapcsolatos. Én tanár és iskolaigazgató voltam Milánóban, ezért segítségre volt szükségünk, amit meg is kaptunk Claudia Cufoiantól. Ő már akkor szociális területen tevékenykedett. Elkezdtünk együtt dolgozni, 2000-ben elindítottuk az alapítvány első saját projektjét, megnyitottuk a család típusú gyermekotthont, Boccio Boldogság Háza néven (Casa Bucuriei – mons. A. Boccio). 2004-ben megnyílt a Mosolyok Háza (Casa Zâmbetelor) napközi is. A család típusú gyermekotthonban jelenleg hat lány lakik, a napközibe negyvenöt gyerek iratkozott be, mind nehéz szociális helyzetből, anyagi gondokkal küzdő családokból érkeznek.

– Hogyan lépett kapcsolatba a családokkal?

R. G.: Az elején pár hívünkkel együtt meglátogattuk őket otthonaikban. Idővel aztán egyre nőtt a számuk. Most már a szociális munkás segítségével felállítunk egy ankétot, felmérjük a családok helyzetét, és amennyiben tudunk, a segítségükre vagyunk. Felismertük, hogy a családok szükségletei sokfélék, ezért fektettünk a gyerekek oktatásába is, létrehozva egy napközit a nehéz szociális helyzetben levő családok iskolás korú gyermekei számára. Mivel úgy tapasztaltuk, hogy azok a gyerekek, akik nem járnak óvodába, gondokkal néznek szembe az előkészítő osztályban, létrehoztuk a „Pöttöm – Esély a tanuláshoz” („Prichindel – O șansă la educație”) projektet, amelynek keretében tizenöt óvodáskorú gyereket segítünk anyagilag, hogy hosszított programú óvodába járhassanak. Őket a lelkes támogatóink által is tudjuk segíteni, létezik ugyanis egy, a gyermekek oktatását segítő csoport.

– Ha jól tudom, fenntartanak egy lakást is a 18 évet betöltött lányok számára is…

R. G.: Igen, ez egy tömbházlakás, amit valóban azok a lányok használnak, akik már betöltötték a 18. életévüket és kikerültek a család típusú gyermekotthonunkból, illetve más, szükséget szenvedő családokból. Jelenleg ott két fiatal lakik, de hamarosan érkeznek mások is. Ahhoz, hogy ezt, illetve a többi projektünket is életben tudjuk tartani, 2007-ben létrehoztuk a Cuore-Gyermekszív (Cuore-Inimă de Copil) cukrászdát.

– Honnan érkezik még támogatás?

Claudia Cufoian: Fontos elmondani, hogy van egy igazán jó önkéntes csoportunk, a napközi működése, de a szegény családok támogatása is rajtuk keresztül valósul meg. Nagylelkű, segítőkész emberek, akik hetente egy vagy két alkalommal segítik a gyermekeket a különböző tevékenységekben. Minden pénteken este két órán keresztül tréninget tartunk az önkénteseinknek. Ők egyrészt segítik a kicsik fejlődését, másrészt ők maguk is fejlődnek, közösséggé alakulnak, barátságok szövődnek közöttük. Az ő fejlesztésük összetett, az interaktív foglalkozásoktól – amelyek segítik őket szocializációjukban, a kapcsolatok építésében – a lelki programokig. Rendszeresen látogatjuk velük a kápolnánkat, együtt imádkozunk a rászoruló gyermekekért, a családjukért, de értük is, a kihívások sikeres megoldásáért. Mi azt javasoljuk önkénteseinknek, hogy életük egy évét fordítsák erre a fejlődésre, amelynek során másokra figyelnek, másokat ajándékoznak meg idejükkel, tudásukkal, talentumaikkal. De többen vannak, akik már három vagy négy éve folytatnak önkéntes szolgálatot, és örülnek annak, hogy fejlődni tudtak. Fontosnak érzik az önkéntességet.

Ha a pénzbeli támogatásokra gondolunk, akkor elmondhatjuk, hogy a cukrászda jövedelmét élvezzük, emellett pedig érkeznek adományok, támogatások. A napközinket támogatja a Nagybányai Szociális Igazgatóság (Direcția de Asistență Socială din Baia Mare).

– A struktúrát tekintve konkrétan hány alkalmazottal rendelkezik az alapítvány, és hány önkéntessel?

R. G.: Az alapítvány alkalmazottainak száma hat, a cukrászdában pedig nyolcan dolgoznak. Az önkénteseink számát tekintve hetente mintegy negyven fiatal találkozik. De az önkénteseink között tudhatunk családokat is, hölgyeket a Jézus Szíve családból, akik segítenek mind a Pöttöm (Prichindel) projektben, mind pedig a szegényeknek szánt csomagok kiosztásában.

– Hány gyermek lépte át az alapítvány küszöbét a mai napig?

R. G.: Sokan… A család típusú gyermekotthonunkban hozzávetőlegesen negyven gyermek nőtt fel, a napköziben mintegy ötszázan.

– Azokkal, akik már elhagyták az alapítvány épületét, családot alapítottak, sikerül tartani a kapcsolatot, figyelemmel követik az életüket?

R. G.: Sokakkal tartjuk a kapcsolatot. Sokan külföldre költöztek, és amikor hazajönnek, meglátogatnak minket, mások telefonon hívnak. Minden találkozás vagy beszélgetés nagy öröm számunkra.

– Hogyan zajlik egy nap a napköziben és a család típusú gyermekotthonban?

C. C.: A napköziben oktatási, fejlesztő, szabadidős tevékenységeket végzünk, de pszichológiai támogatást is nyújtunk. A gyakorlatban, amikor a gyerekek megérkeznek az iskolából, ebédelnek – első és második fogás, illetve desszert –, elvégzik a házi feladatot az önkénteseink segítségével, majd a különböző tevékenységek kezdődnek. Hétfőn játékestet tartunk, hiszen nagyon fontos, hogy a gyerekek megtanulják a szabálykövetést. Kedden személyes fejlesztő és pszichológiai érettséget segítő programok vannak: ezek lehetnek oktatási jellegűek, polgári nevelést segítők, egy mese által vezetett rajz formájában megvalósulók. Szerdán rendszerint filmet, rajzfilmet nézünk közösen: ezt mindig úgy választjuk ki, hogy tanuljunk belőle valamit. A csütörtök a katekézis napja, pénteken pedig animátorok foglalkoznak a gyerekekkel: ilyenkor tánc, játékok, rajz, festés, ének egyaránt helyet kapnak a programban.

A napközi az iskolai szünetek alatt is nyitva tart, amikor nagyobb hangsúlyt kapnak a szabadidős tevékenységek. A nyári vakáció idején a gyerekek az alapítvány szezonnak megfelelő programjain vesznek részt, illetve kéthetes táborba hívjuk őket Aknasugatagra, a Convivium Központba. A heti katekézisek mellett advent és nagyböjt idején a liturgikus időszaknak megfelelő programokat szervezünk.

A család típusú gyermekotthonban a gyerekek programja a tanulás, a házifeladat-írás, a háztartási segítségnyújtás és a kikapcsolódás között oszlik meg. Vasárnaponként együtt megyünk szentmisére, de a lányok részt vesznek a Szent Antal-templom katekézisein, együtt készülnek az elsőáldozásra, a bérmálkozásra. Elmondásuk szerint jól érzik magukat a ferences testvérek közösségében, ahol valóban nagyon kedvesen fogadják őket. Tevékenységeink tehát mind pasztorális jellegűek, mind pedig közösségépítők. Nem szorítkozunk csak a tulajdonképpeni segítségnyújtásra, a fiatalokat egyházi nevelésben részesítjük. A neveléstől kell kiindulnunk, ha igazán segíteni akarunk. De ki szeretném emelni, hogy mi minden gyermeket segítünk, függetlenül a vallási hovatartozásától.

– Hogyan látja a Sacro Cuore Alapítvány jövőjét, a projektek folytatását?

R. G.: Reménnyel tekintünk a jövőbe. Reméljük, hogy tudjuk majd folytatni a projekteket és fejleszthetjük tevékenységeinket. De figyelnünk kell a közösség igényeire és szükségleteire mindig az adott időben ahhoz, hogy a megfelelő válaszokat tudjuk adni. Jelen szeretnénk lenni a gyerekek és fiatalok életében a későbbiekben is minőségi szociális és nevelő programokkal.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Szatmári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria