A 100 éve született Barlay Ö. Szabolcs atyára emlékeztek Székesfehérváron

Mindenszentek ünnepének előestéje mintegy bepillantást enged az Atyai Házba, annak örömébe, ahol az Isten helyet készített az ő gyermekeinek. A szenteket ünnepeljük és tiszteljük Isten megdicsőült egyházát, a szentek közösségét, ahová egyszer mi magunk is szeretnénk eljutni, hiszen nekünk is elkészült ott a saját, személyre, ha úgy tetszik, névre szóló helyünk. Kérjük az Urat, minden szentjének közbenjárására segítsen bennünket, hogy tudjuk földi életünk útjait úgy járni, hogy a célt el ne vétsük – fogalmazott bevezetőjében Spányi Antal.

Majd elmondta, ezt a szentmisét a pontosan 100 éve született Barlay Ödön Szabolcs atyáért ajánlják fel, aki tavaly július 8-án, életének 99., papságának 75. évében halt meg. Sokan őrzik szívükben az ő emlékét, sokan emlékeznek hálával előadásaira és imádkoznak érte, hogy az érte fölajánlott szentmiseáldozat segítse őt az Atyai Ház örömébe.

Hálát adunk Istennek a szentekért, nemzetünk szentjeiért, az Egyház nagy szentjeiért, akik minden embert az ég felé segítenek életük tanításával és példájukkal. Hálát adunk azokért az „aprószentekért”, nemcsak a betlehemi gyermekekért, hanem mindazokért a szentekért, akiknek a nevét sem tudjuk, akik egyszerű, mondhatnánk szürke kis emberek voltak, de életükben mindig a szeretet parancsa szerint cselekedtek, mindig hallgattak lelkiismeretük szavára, így követték Krisztust és eljutottak az Atyai Házba. Jó nekünk a szenteket ünnepelni és belegondolni: ott van a mi helyünk is közöttük. Vajon eljutok-e oda? Kemény dolog szembesülni azzal az igazsággal, hogy ez csakis, kizárólag rajtam múlik – hangsúlyozta a főpásztor. – Az én döntésem, az én felelősségem. Isten megadja a kegyelmet. Éppúgy, mint a legnagyobb szenteknek, akiknek alakját szoborba faragtuk és oltárképeink vásznára festettük. Isten megadja mindnyájunknak ezt a kegyelmet. De élünk-e vele? Megragadjuk-e és használjuk-e? Formáljuk-e önmagunkat, élünk-e az Istentől kapott helyzetekkel, mindennapjaink mozgató erejévé tesszük-e azokat?

Spányi Antal ezt követően felidézte a száz éve született Barlay atya életútját.

Barlay Szabolcs 1919. október 31-én született. Megérezte lelkében az isteni hangot és elfogadta a hivatást. A ciszterci rend felé hajlott a szíve; 1944. május 17-én Mindszenty József szentelte pappá. 1945 novemberétől a Római Állami Egyetem ösztöndíjasa volt. A sorsa úgy hozta, hogy Mindszenty bíboros másodtitkáraként tevékenykedett, tárgyalásokat folytatott, Rómában, a pápával is. A ciszterci rend közösségében az 1950-es feloszlatásig megmaradt, majd az Esztergomi Főegyházmegye papja lett. Azokban az években, amikor a kommunista diktatúra keményen és erősen mutatta meg öklének erejét, ő is, mint sokan mások, fiatalok oktatásával foglalkozott. Ezért előbb kitiltották az ország összes iskolájából, aztán ellehetetlenítették papi szolgálatát. Hosszú ideig rézkarcokkal házalt, abból élt. A papi perek is utolérték, 1958-ban és 1961-ben államellenes összeesküvés vádjával letartóztatták, bíróság elé állították, többéves börtönbüntetést kapott, amelyből amnesztiával szabadult.

1994 óta Székesfehérváron élt; nyugdíjasként is szolgálta a híveket, előbb a szemináriumi templomban, aztán a Szent Imrében, a Vasútvidéken, de hirdette az igét a Jézus Szíve-templomban és Öreghegyen is. Rubinmiséjét is Székesfehérváron mutatta be, 2017-ben, a ciszterci templomban.

Tudományos munkát is végzett, egyház,- és irodalomtörténész volt, számos könyve jelent meg. A Magyar Tudományos Akadémia 1993-ban nagydoktorrá avatta, a reneszánsz kutatócsoporthoz tartozott. 2004-től a Professzorok Batthyány Körének is tagja volt. Székesfehérvár 2013-ban Pro Civitate díjjal ismerte el a város közösségéért végzett munkáját. Később Lezsák Sándortól a Mindszenty-díjat is átvehette.

Küzdelmes élete volt. Minden bizonnyal nemcsak a kommunistákkal, nemcsak a kényelmesekkel és ostobákkal, de önmagával is küzdött. Talán önmagával is túl szigorú volt és ez a szigora megmutatkozott olykor azok felé is, akik közel álltak hozzá. De végül is a Jóisten mindent elrendezett, elcsöndesített, a harcok békévé lettek. Hisszük, hogy Szabolcs atya Isten békéjébe érkezik, ott kapja meg a neki személyesen elkészített helyet. A Székesfehérvári Egyházmegyéhez külön szál kötötte; buzgalommal igyekezett Prohászka Ottokár emlékét őrizni és elevenen tartani. Szorgalmasan írta könyveit, kutatta Prohászka hagyatékát – zárta gondolatait a székesfehérvári főpásztor.

Az emlékezést Lantos István Kossuth- és Liszt-díjas zongora- és orgonaművész, Rónaszéki Tamás hegedűművész és a budapesti Jézus Szíve-templom Musica Sacra kórusa tette még ünnepélyesebbé.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Lugosi Balázs

Magyar Kurír