A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat mottója a Hívás

Kultúra – 2019. október 14., hétfő | 19:24

A Faludi Ferenc Akadémia 22. alkalommal rendezi meg nemzetközi tematikus filmszemléjét, melyhez immár tizedik alkalommal fotópályázat is kapcsolódik. A kiírás idei mottója a Hívás. A témához kapcsolódó filmmel vagy fotóval október 18-ig lehet pályázni a Faludi Ferenc Akadémia honlapján.

A Faludi Nemzetközi Filmszemle a magyar jezsuita rendtartomány által huszonkét éve létrehozott filmszakmai rendezvény, melyhez tizedik éve fotópályázat is társul. Az esemény alapvető célja, hogy a vizuális kultúra világán keresztül teremtő párbeszédet indítson el társadalmi kérdésekről, és kreativitásra buzdítsa az alkotókat.

Az intézmény évente meghirdet egy hívószót, és korosztálytól, valamint állampolgárságtól függetlenül várják az ehhez illeszkedő filmeket, illetve fotókat.

A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat mottója a Hívás, mely az életünket vezérlő motívumokra, a céltudatosságra, az élethivatásra kérdez rá. A témához kapcsolódó filmmel vagy fotóval október 18-ig bárki pályázhat a Faludi Ferenc Akadémia honlapján.

A filmes versenyprogramba az előzsűri által válogatott munkák kerülnek, a fennmaradó alkotásokat információs vetítésen mutatják be a Premier Kultcaféban. A filmszemle különlegessége, hogy az alkotók és a zsűritagok jelenlétében nyilvános vetítésen tekintik meg a filmeket, melyet azonnal szakmai értékelés követ.

A beérkezett fotókból előzsűrizést követően a Párbeszéd Házában nyílik kiállítás. A filmszemle ideje alatt és után a fotós, illetve a filmes előzsűri konzultációt tart az alkotók számára, ezzel is elősegítve a szakmai diskurzust.

A filmes zsűri tagjai: Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára; Lázár Kovács Ákos médiakutató, a PPKE intézményvezetője; Karl Markovics osztrák színész, forgatókönyvíró, filmrendező, valamint Ujj Mészáros Károly reklám- és filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer.

A fotós zsűri tagjai: Wojciech Grzędziński World Press Photo és Sony World Photography díjas lengyel fotóriporter; Haris László Balogh Rudolf-díjas fotóművész; Korniss Péter Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus, fotóriporter, továbbá Kosmály Gábor fotográfus, a lévai művészeti középiskola fotográfia és design szakának vezető tanára.

A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemlét 2019. november 27. és 30. között rendezik meg Budapesten, a Premier Kultcafé és Moziban. Az esemény minden programja ingyenesen látogatható.

A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázatról, illetve a nevezés feltételeiről ITT olvashatók további részletek.

Forrás és fotó: Faludi Ferenc Akadémia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria