Domonkosok a magyar irodalomban – Irodalmi délutánt tartottak Debrecenben

Kultúra – 2016. október 2., vasárnap | 13:58

A Szent László domonkos plébánia és a 120 éves Svetits-gimnázium közös rendezésében „Domonkosok a magyar irodalomban” címmel irodalmi délutánt rendeztek szeptember 22-én az Ars Sacra Fesztivál keretében a debreceni Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban.

Hiszem azt, hogy az irodalom is lehet Isten kegyelmének csatornája, ahol egy-egy példán, főszereplőn keresztül mi magunk is rengeteget tanulhatunk, és válaszokat kaphatunk életünk nagy kérdéseire. Kívánom, hogy a mai délután is egy ilyen alkalom legyen! – fogalmazott Némethné Székely Julianna, a Svetits-gimnázium igazgatóhelyettese a programot megnyitó beszédében.

Ezután Papp Márta, a Tóth Árpád Gimnázium nyugdíjas tanára Kodolányi János Boldog Margit című regénye alapján mutatta be Szent Margit életáldozatát, akit apja, IV. Béla a tatárjárás idején – még megszületése előtt – Istennek szentelt engesztelésként a haza megmentésére, s akit hároméves korában a Domonkos-rendi apácák kolostorában helyezett el.

Margit élete sok szenvedéssel, megpróbáltatással volt tele, sem kolostori elöljárói, sem szülei, sem társai, a nővérek nem értették magatartását, szilárd kitartását az Istennek szentelt élet útján – hangzott el az előadásban, melyben szó esett az 1937-ben kiadott regény forrásairól, létrejöttének finnországi vonatkozásairól is, valamint arról, hogy a középkori eszméket vizsgáló regény archaizáló nyelvezete ellenére ma is élvezetes olvasmány.

Tokodi László OP A nő szeme és a férfi ösztöne egy szerzetes életében – kísértésteológia Gárdonyi Géza szerint címmel az Isten rabjai című regényben szereplő Ábris testvér és Jancsi alakját vizsgálta.

Az író maga a kolostori életnek az emberre tett hatását kívánta bemutatni – emelte ki az előadó, aki kitért a mű forrásaira, főleg az író magánéletéből vett részletekre, majd pedig azt elemezte, hogy mennyiben különbözik Gárdonyi Géza reinkarnációban való hite és a katolikus egyház felfogása az anyagi világgal, a testiséggel, a kísértéssel kapcsolatban.

Gárdonyi értelmezésében a kísértés nem bűnre való csábítást, hanem a testiséghez, illetve az anyagvilághoz való vonzódást jelenti csupán – mutatott rá a domonkos szerzetes.

Erdős István, a Svetits-gimnázium tanára Julianus barát útja: fabula és história címmel Kodolányi Julianus barát című regényével foglalkozott.

Ki is volt Julianus barát? Kitalált alak, hittérítő, tudós, kém vagy hazafi? – tette fel a kérdést az előadó. Ezután a regény hiteles forrásairól hallhattak az érdeklődők, majd arról, hogy egyéb források híján a szerző hogyan építette bele regényébe saját élettörténete mozzanatait. Végül a nyolsszáz éves jubileumát ünneplő domonkos rend tiszteletére Szent Domonkosról és más szentekről hangzottak el részletek a regényből.

Az irodalmi délutánon Bordás Anna, a Svetits-gimnázium tanulója Sík Sándor Himnusz Szent Margitról című versét és a Pray-kódexben lejegyzett első Mária-énekünket tolmácsolta; Varga Anna, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara Egyházzenei Tanszékének hallgatójapedig  egy vajdasági Szent Margit-himnuszt és moldvai népdalokat adott elő.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria