Tanévnyitó a budapest-rákosszentmihályi Néri Szent Fülöp-iskolában

Kishírek – 2018. szeptember 13., csütörtök | 14:00

Szeptember 2-án, vasárnap délután Budapesten, a XVI. kerületi Szent Mihály-templomban tartották a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola huszonkettedik Veni Sanctéját.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Urbán Gábor plébános az ünnepi tanévnyitó szentmisén hangsúlyozta, hogy az oltár körül úgy van együtt a közösség – diákok, tanárok, szülők, nagyszülők, keresztszülők, nagyobb testvérek – mint egy nagycsalád. A vasárnapi evangéliumhoz kapcsolódva arra mutatott rá, hogy Isten parancsa fontosabb, mint az ősök kiüresedett hagyománya, az a fontos, hogy mi van a szívünkben. A bűn, ami a szív mélyén van, az teszi tisztátalanná az embert.

A tanév elején azt ajánlotta a diákok figyelmébe a lelkipásztor, hogy legyenek mindig egyensúlyban a cselekedeteik és szavaik azzal, ami belül, a szívükben van. Minden körülmények között őszintének kell lenni, és minden körülmények között azt kell mutatni, ami a szívünkben van. A nagyobbaknak azt kívánta Urbán Gábor, és ezt kérte tőlük a felnőttekkel együtt, hogy törekedjenek mindig a legtöbbre, a tökéletesebbre, a még többre.

A szentmise után, a tanévnyitón Tyukász Mihály Tamás igazgató külön köszöntötte az első osztályosokat első iskolai évnyitójuk alkalmával. A gyerekekkel már ismerősként üdvözölték egymást, hiszen a családi napon és az „iskolakóstoló” foglalkozásokon találkoztak már. Az intézményvezető reményét fejezte ki, hogy a kisdiákok szívesen járnak majd iskolába, ahol elsajátítják a betűvetés és számolás tudományát úgy, hogy közben meg is szeretik majd a tanulást. Tyukász Mihály Tamás köszönetet mondott a szülők bizalmáért, hogy az iskolára bízták gyermekeik nevelését-oktatását.

Az igazgató bemutatta és köszöntötte az új pedagógust, majd örömmel számolt be a tárgyi feltételek javulásáról. Ezt követően az ötödikes diákok ünnepélyesen felkötötték az elsősöknek az iskolaemblémás nyakkendőt, ezzel jelképesen is befogadva őket az iskola közösségébe.

Zárásként az intézményvezető ünnepélyesen megnyitotta a 2018/2019-es tanévet.

Forrás és fotó: Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria