A budapesti egyetemi lelkészség tedeuma

Hazai – 2019. június 21., péntek | 10:34

Szentháromság vasárnapján, június 16-án tartották a Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség tanévzáró hálaadó szentmiséjét a budai Magyar Szentek Templomában, a lelkészség székhelyén. A tedeumon azok az egyetemi oktatók és diákok vettek részt, akik az év során kapcsolatban voltak a közösséggel.

A templomot sok lelkes fiatal töltötte meg, akik hálát adtak a tanév élményeiért: a Műegyetemi Katolikus Közösség (MKK) csütörtök estéiért, a kirándulásokért, a jegyesiskoláért, a bálokért, a táncért, a lelkigyakorlatokért, a kirándulásokért stb. Mindez abban az új közösségi teremben szerveződött, amely most már véglegesen a fővárosban tanuló katolikus egyetemisták otthona.

Közös szentbeszédükben Pákozdi István egyetemi lelkész és Egri László diakónus meghatottan idézték fel, hogy a fiatalok annyira megszerették az új termet, hogy május végén, az utolsó csütörtöki alkalmukon ott is aludtak, és elénekelték a Pál utcai fiúk musical legutolsó számát: „Miénk a grund…”

A szentmisében ünnepélyes felajánlási körmenetet is tartottak. A tanévzáró hálaadáson közreműködött Fülep Márk fuvolaművész.

Az ünnepi esemény végén ismételten hirdették, hogy idén augusztus 7. és 11. között az esztergomi Szent Adalbert Központban tartják a keresztény gólyatábort – hogy minden felsőoktatásban részt vevő jó közösségbe kerüljön.

Forrás és fotó: Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria