A budapesti katolikus egyetemistákhoz látogatott a missziós kereszt

Hazai – 2018. december 7., péntek | 17:36

A 2020-ban megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) missziós keresztje egy estére a budapesti római katolikus Egyetemi Lelkészség vendége volt december 6-án a Magyar Szentek Templomában.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A missziós kereszt fogadásakor Fábry Kornél,  a NEK főtitkára, aki diákkorában a lelkészség aktív ministránsa volt, szólt az esemény jelentőségéről, majd Pákozdi István egyetemi lelkész mutatta be Ozsvári Csaba ötvösművész, a Schönstatt-mozgalom egykori tagja alkotását. A kereszt nemcsak kiemelkedő képzőművészeti alkotás, de többszörös ereklyetartó is: a Szent Kereszt-ereklyén kívül még 27 szentnek és boldognak az ereklyéjét is magában foglalja, olyan szentekét, akik a magyar kereszténység építői voltak a múltban, illetve korunkban.

A kitett Oltáriszentség előtt szentségimádás kezdődött, amelyen a lelkészség legnagyobb közösségének, a Műegyetemi Katolikus Közösségnek (MKK) több mint száz tagja imádkozott együtt. Az adoráció során a gitáros énekek között elhangzott a kongresszus felajánló imádsága, Babits Mihály Eucharisztia című verse és Carlo Maria Martini bíboros meditációja.

A szentségimádás közben öt papnál gyónhattak a fiatalok, a meggyóntak pedig egy-egy égő mécsest helyeztek el a kereszt lábánál.

Az esemény az új közösségi teremben folytatódott agapéval. Az est a termet először birtokba vevő egyetemisták záró imádságával ért véget, amelyben elénekelték a Pál utcai fiúk musical slágerét, a Mi vagyunk a Grund-ot: „nekünk ez a hazánk... innen soha el nem szaladunk... mért félnénk, mért élnénk, ha nem egy álomért?”

Forrás: Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség

Képek: Czétényi Benjamin

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria