A doni hősökre emlékeztek Szombathelyen

Hazai – 2018. január 15., hétfő | 15:40

Megemlékezést tartottak Szombathelyen január 12-én, a doni áttörés 75. évfordulóján. Az emlékezők a Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán felállított pápai keresztnél gyűltek össze.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A megjelentek előtt a doni ütközeteket megjárt Kazári József szavalt verset, majd  röviden felidézte az átélt eseményeket.

Az elesett honvédek és a túlélők előtti tisztelet jeleként Puskás Tivadar polgármester és Székely János megyéspüspök helyezett el virágot és mécsest az emlékműnél.

Az emlékbeszédet Ferge László őrnagy, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 11. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodájának parancsnoka mondta. Úgy fogalmazott, a doni katasztrófát ma már jelképnek tekintjük: jelképe az értelmetlen szenvedésnek, a pusztulásnak, de a hazaszeretetnek, az önfeláldozásnak és a bátorságnak is. 

A megemlékezés végén a résztvevők gyertyákat és mécseseket helyeztek el az emlékkeresztnél. A doni hősökért a Kálvária-templomban mutattak be szentmisét.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria