Hogy meglássuk a szeretet-Istent – Bemutatták Szabó Ferenc SJ két új könyvét

Kultúra – 2019. május 24., péntek | 20:18

Május 23-án este az Építészet és Művészet Kévés Stúdió Galéria és az Építészek, Mérnökök, Képzőművészek Egylete Baross utcai székházában tartották Szabó Ferenc SJ „Isten nem halt meg” és „»Mindig neki harangozunk…« – Istenkereső magyar költők és írók” című könyveinek bemutatóját.

Mindkét könyvet Róna Judit irodalomtörténész szerkesztette és ismertette, aki Babits Mihály életművének kutatója. Emlékeztetett: 1912-ben ugyanezen a napon, május 23-án – amely „vérvörös csütörtök” néven vonult be a 20. század történetébe – a kor legnagyobb munkásmegmozdulása, általános sztrájk és tömegtüntetés zajlott Budapesten. A megmozdulás, melyet a rendőrség és a katonaság brutálisan vérbe fojtott, több halottat és számtalan sebesültet követelt. Babits Mihály Május huszonhárom Rákospalotán című versében örökítette meg ezt a napot.

Babits azért is írta ezt a verset, mert a matematikus Dienes Pállal, egykori tanártársával kellett volna ezen a napon találkoznia, ám a történelem viharában a villamosok nem jártak, s Babitsnak a találkozás helyett a versírás maradt. Dienes Pál felesége, Dienes Valéria ekkor Párizsban tartózkodott, és leveleiben beszámolt nekik arról, hogy a filozófus Henri Bergson óráit hallgatja. Ez azért érdekes, mert hamarosan nyomdába kerül Dienes Valériának az Eucharisztiáról szóló misztikus feljegyzéseit tartalmazó kötete, Szabó Ferenc SJ tanulmányával, és a most bemutatandó, „Mindig neki harangozunk...” című könyvben is szerepel a neve, Bergsonnal együtt, Ady Endre kapcsán. Párizsban járva őt is „megsuhintotta” – ahogy Szabó Ferenc szokta mondani – a „megtérések tornádója”. Ezek elindítója nagyon sokak esetében Bergson volt. Róna Judit idézte Babits versének két zárósorát: „Félre vakult csökevény, / s ti koholt ideálok! / Nem játék a világ! / Látni, teremteni kell.” Hozzátette: ennek mára szóló üzenete van, igen, nem játék a világ és nem játék benne az ember, akit Isten a maga képmására teremtett, erről azonban az ember időről időre megfeledkezik, és „koholt ideálokat” gyárt magának.

Az Isten nem halt meg írásai olyan kérdéseket tárgyalnak, amelyeket első látásra az istenkeresők tehetnének fel, pedig a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy például a „Hinni, de miben, kiben?” kérdésre adott lényegre törő, világos válasz vagy a hitvallás rövid kifejtése a templomjáró hívők okulására is szolgálhat. A kötet alcíme Napfogyatkozás. Róna Judit emlékeztetett, hogy Szabó Ferenc idézi a könyvben a vallásfilozófus Martin Bubert, akinek hasonlata szerint, amikor a bűn, a gőg felhője eltakarja a Napot, az Istent, napfogyatkozás áll be, s „az égi fény megfogyatkozása, Isten elhomályosulása jellemzi azt az órát, amelyben élünk”.

Az irodalomtörténész beszédesnek nevezte a kötet címét, mely a nietzschei „Isten halott” kijelentés ellenében fogalmazza meg, hogy Isten nélkül a lét kiüresedett, mert az ember saját magában megölte Istent, és a helyébe magát ültette a trónusra, majd elkezdett dideregni nagy magányában. Vagyis az ember nem ismer el semmilyen magasabb értéket, transzcendenst, a földi létezésnél.

A „Mindig neki harangozunk...” című kötet ugyancsak az „Isten halott” megállapítása ellenében mutatja be az istenkereső magyar költőket és írókat. A cím Ady Endre Az Isten balján című verséből vett idézet: „Az Isten van valamiként: / Minden Gondolatnak alján. / Mindig neki harangozunk…” A magyar költők és írók istenkeresésének változatos történetei villannak fel a kötetben: József Attilán át a kassai „Ulysses”, Márai Sándor megváltáskereséséig. A Madách-értelmező Hubay Miklós méltatását az egri remete, Gárdonyi Géza lelki útjának vázlata követi, majd Hamvas Béla a kereszténységről vallott gondolatainak bemutatása és mintegy Szabó Ferenc olvasónaplójaként Nagy László és Szentkuthy Miklós írásaira tett reflexiói következnek. A függelékben pedig Kezdet és vég címmel adják közre Szabó Ferenc kiadatlan új verseinek kisebb válogatását – ismertette a könyv tartalmát Róna Judit.

Az irodalomtörténész szerint Szabó Ferenc fáradhatatlanul igyekszik újra meg újra felhívni a figyelmet arra, amiről az ember elfeledkezni látszik, és most egyrészt teológiai indíttatásból, másrészt költői gondolatokat bemutatva a mai kor igényeihez, közérthető nyelven megfogalmazott gondolatokat kínál mindkét könyvében.

A 88 éves Szabó Ferenc fizikai és szellemi frissessége is lenyűgöző. Nyomdakész szövegek hangzanak el tőle, legyen szó hatvan-hetven évvel ezelőtti élmények felelevenítéséről vagy teológiai-filozófiai kérdések rögtönzött kifejtéséről. Felidézte, hogy a gimnázium utolsó évében Varga Karcsi barátjával (az ismert szociológussal) verseket írtak, és a Mecsekben sétálva József Attila-verseket mondtak. Bedobtak egy szót vagy kifejezést, például azt, hogy „fondor magány”, és azonnal elkezdték szavalni az Ódát. Az érettségin József Attilát húzta ki, a bizottság alig tudta leállítani. Később is sokat foglalkozott vele, verset is írt róla, József Attila Istene címmel.

A költő-teológus beszélt arról, hogy a világban rengeteg a szenvedés, a történelem felfogható szenvedéstörténetnek is, és az emberiség számára Jézus keresztje az egyetlen remény – az, hogy van feltámadás. Ma már kilencvenöt százalékban elhiszi, hogy ő is meghal egyszer, de bizonyos benne, hogy odaát találkozni fog Ágostonnal, Pascallal, a szeretteivel. Szülei szerelméből született meg, embrió volt ő is, ahogyan a végtelenül szerető Isten, aki leereszkedett odáig, hogy sorsközösséget vállalt velünk. A létezés csodálatos, és nem ér véget a földi halálunkkal – szögezte le Szabó Ferenc.

Föltette a kérdést: ha Jézus nem támadt volna fel, akkor hogyan lehetne megmagyarázni, hogy pünkösdöt követően az addig félénk apostolok hirtelen bátran hirdetni kezdték az evangéliumot, és a Földközi-tenger vidékén futótűzként terjedt a kereszténység?

Szabó Ferenc rendkívül széles körű munkásságának egyik kiemelkedő része a híres francia teológus, Teilhard de Chardin életművének vizsgálata, aki Az emberi jelenség című könyvének függelékében írja, hogy az emberi történelem leginkább a keresztúthoz hasonlítható; de hitt a feltámadt Krisztusban. Teilhard szerint a nooszférában, a szellem szférájában elkezdődhet az egységesülés, de ehhez az kell, hogy lebontsuk az önzés falait, meg kell nyílnunk Isten és a másik ember felé. Ha elvágjuk magunkat az élő Istentől, az emberi közösségtől, akkor saját ürességünkbe, semmisségébe lépünk bele. Isten nem semmisít meg bennünket, csak azt mondja: ember, legyen meg a te akaratod, és ez a kárhozat. Az üdvösség pedig ennek ellenkezője, kitárulunk, megnyílunk a szeretet-Isten felé. Ehhez hit kell.

Szabó Ferenc biztos benne, hogy a létnek abszolút alapja van. Még diákkorában elképzelte: ha lett volna valaha egyetlen pillanat, hogy nincs semmi, akkor ma sem lenne semmi. A létezés öröktől van. Számunkra egyedül a hit adhat reménységet, de ezért imádkoznunk kell, kérnünk ennek kegyelmét, hogy a Lélek jelenléte által szívünkbe áradjon az isteni szeretet, mert materialisták vagyunk, a nehézkedés sokszor lehúz bennünket.

Az Isten nem halt meg című könyvet a JTMR-Távlatok adta ki, a „Mindig neki harangozunk...” címűt pedig a Remény Kiadó.

A bemutatón Kubik Anna Kossuth-díjas színésznő olvasott fel Szabó Ferenc verseiből. Néhány költemény Bánkövi Gyula által megzenésített változatát is hallhattuk. Maga a költő pedig felolvasta többek között Köldökzsinór című versét:

„Mint anyám méhében
a köldökzsinór közvetítésével
kaptam jeleket a külvilágról,
most kutatom a hit erein át,
mily jeleket küld a szellemvilág.
Néha hallom már angyalok dalát,
készülődöm az újabb születésre,
hogy meglássam Isten anyaarcát. ”

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria