Budapesten találkoztak a Ferences Ösztöndíjprogram öregdiákjai

Hazai – 2016. május 6., péntek | 12:30

A Ferences Alapítvány első alkalommal április 22-én rendezte meg a Ferences Ösztöndíjprogram öregdiák-találkozóját. Az alapítvány immár öt éve hirdeti meg tehetséggondozó ösztöndíjprogramját, amely által a ferences gimnáziumok tanulói kiemelt figyelmet és segítséget kapnak tehetségük fejlesztésében.

Az ösztöndíjprogram nyertes pályázói elsősorban szaktanári segítséget kapnak, legfeljebb háromfős csoportokban dolgozhatnak saját céljaik elérése érdekében, legyen az emelt szintű érettségi, OKTV vagy más tanulmányi verseny, akár nyelvvizsga. A program időtartama alatt tehetséggondozó tréningen is részt vesznek a diákok, illetve egy kutatást végeznek, melynek eredményeit prezentáció keretében mutatják be a projektnapon, és összefoglaló tanulmányt is írnak róla.

A program eddig 155 tehetséges diák fejlődését segítette. Közülük 46-an már leérettségiztek. Számukra szervezte az alapítvány az öregdiák-találkozót a budapesti Szent Angéla-iskolában. A rendezvény elején Dobszay Benedek provinciális köszöntötte a diákokat, majd Dobszay Ambrus programfelelős szólt a diákokhoz, aki a mostani tanév elejétől vezeti a tehetséggondozó projektet. Ezt követően az öregdiákok számoltak be egyetemi életükről, tapasztalataikról; szóltak arról is, hogy milyen képzésben vesznek részt az érettségi óta, és milyen terveik vannak. A megjelent diákok ma mind egyetemre járnak; orvosi, gyógyszerész, mérnök, formatervező és más szakokon tanulnak tovább. Kifejezték köszönetüket, hogy a programban részt vehettek, és elmondták, kit miben segített a későbbiekben az ösztöndíjprogram során kapott támogatás.

Az estét kötetlen beszélgetés, a közös élmények felidézése zárta. Az ösztöndíjasok harapnivaló mellett beszélgethettek volt igazgatójukkal, a program jelenlegi vezetőivel és diáktársaikkal, barátaikkal. Az alapítvány az estét hagyományteremtő jelleggel szervezte. 

Forrás és fotó: Ferencesek.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria