A filmek révén közelebb kerülhetünk Istenhez – Dancsák Viktor a Keresztény Film- és Könyvnapokról

Nézőpont – 2018. november 20., kedd | 9:48

Az Etalon Film Kiadó november 23. és 25. között hetedik alkalommal rendezi meg a Keresztény Film- és Könyvnapokat az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Dancsák Viktor hittanárral, az esemény szervezőjével beszélgettünk.

– Az idei rendezvénysorozat a lengyel–magyar barátság jegyében szerveződött. Mi az apropó?

– Az elmúlt évben felkeresték a kiadót a lengyel testvérek és ajánlották nekünk a keresztény filmjeiket. A közös munkálatok után a szakmai csoport úgy döntött, hogy idén a lengyel–magyar barátság jegyében rendezzük meg a filmnapokat. A két nemzet közötti kapcsolat a kölcsönös tiszteleten és szereteten alapul. Mindkét nemzet tiszteli és szereti a Boldogságos Szűzanyát, ezért is választottuk az eseményt beharangozó hirdetményekre illusztrációként a Częstochowai Szűzanya képét. Továbbá sok közös szentünk van, és sok hasonlóság van a két nép lelkületében.

– Több lengyel filmet is vetítenek a fórumon. Beszélne ezekről?

– November 23-án, pénteken a 18 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitó után tekinthetik meg az érdeklődők a Két korona című filmet, mely Maximilian Kolbe atya életéről szól. Ezt a filmet tavaly mutatták be a lengyel mozik, az első olyan, a vértanú életéről szóló dokumentumfilm, amelyet színészi alakítások gazdagítanak. Kolbe atya ismert és kevésbé ismert tevékenységét ismerteti meg a nézőkkel.

Szombaton délben a Letépett kalász című filmet vetítjük. A magyarok által talán kevésbé ismert, tizenhat évesen vértanúvá vált Karolina Kózkówna életéről szól. Az alkotás négy fejezetben világít rá arra, hogy miben rejtőzik Boldog Karolina életszentségének értelme. A film üzenetet hordoz a szenvedés értelméről és a szeretet győzelméről a gyűlölettel szemben.

Vasárnap délelőtt 11 órakor a Szent II. János Pál – A fehér ruhás vándor című filmet vetítjük. Az elmúlt években a hazai filmszínházakban és mozikban is óriási sikerrel vetítették e felemelő élményt nyújtó alkotást, mely a lengyel dokumentumfilm-gyártás legnagyobb produkciója.

Délután 13 órakor a Most és halálunk óráján című dokumentumfilmet mutatjuk be. A film a rózsafüzér imáról, a vele összefonódott világról és egyéni sorsokról szól. Tanúságtevéseket láthatunk, melyek azt bizonyítják, hogy az ima ereje által természetfeletti dolgok történnek a világban.

– Milyen további filmeket láthatnak az érdeklődők?

– Pénteken este 20.15-kor vetítjük a nagy sikerű, Ignác című filmet, mely Loyolai Szent Ignácnak, a jezsuita rend alapítójának életét mutatja be. Ez a vetítés a Faludi Akadémia és a Párbeszéd háza együttműködésével valósul meg.

Szombaton délelőtt 10 órától a Fatima – A 13. napon című alkotást, délután fél 3-kor pedig a Soha nem késő című kétrészes olasz filmet vetítjük. Ez utóbbi a híres Alberto Manzi életéről szól. Különösen a fiatalokat és a katekétákat, pedagógusokat várjuk erre a filmre. 18 órakor az idén debütált Pál, Krisztus apostola című játékfilmet láthatják az érdeklődők, melyben a sokak által ismert Jim Caviezel, a Passió című film főszereplője alakítja Lukács evangélistát. Szent Pál ismert, a világot megváltoztató szavai elevenednek meg a filmjelenetekben.

Este 20.15-kor Wim Wenders Ferenc pápa – Egy hiteles ember című filmjét mutatjuk be, azon ritka alkotások egyikét, melyek a Vatikánnal szoros együttműködésben készültek. A három Oscar-díjra jelölt Wim Wenders filmjében Ferenc pápa utazásaiba és a hittel, vallással kapcsolatos nézeteibe nyerhetünk betekintést, miközben olyan általános témákkal kapcsolatban felmerülő kérdésekre kapunk a Szentatyától őszinte és komoly, olykor pedig humorral fűszerezett válaszokat, mint a halál, a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a bevándorlás, az ökológia, valamint a család szerepe. Úgy gondolom, ezt a filmet látnia kell minden embernek.

– Lesznek nyilvános beszélgetések is. Milyen témaköröket érintenek ezek?

– Az emeleti kávézó ad helyet ezeknek a beszélgetéseknek. Pénteken délután 5 órakor És neked van már lengyel barátod? címmel Torgyán Atilla, az Etalon vezetője beszélget Urbańska Joannával, a budapesti Lengyel Intézet igazgatójával és Takácsné Kalińskával, a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete elnökségi tagjával.

Este 7 órakor Ha meghallanád Isten szavát, titokban akarnád tartani? címmel Kindelmann Győző, a Szent István Társulat főszerkesztője beszélget Mézinger Gabriella SJC testvérrel és Nagy Bálint jezsuita atyával.

Szombaton délután 13.30-kor Hogyan adjunk át értékeket a hittanórán filmek segítségével? címmel Tariné Murányi Erika beszélget Bárány Béla protonotárius kanonokkal, hitoktatói felügyelővel, Horváth Ágnes SDSH nővérrel és Major Dorina katekétával. Ugyancsak szombaton, este 7 órakor Mindannyian felelősek vagyunk a változásért! címmel Kuzmányi István, a Magyar Kurír – Új Ember igazgató-főszerkesztője beszélget Török Csaba teológussal és Tőzsér Endre piarista atyával

– Ön, mint tapasztalt hittanár, hogyan adja át a keresztény értékeket a hittanórákon filmek segítségével?

– Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a katekézis során az Úr által rám bízott gyerekek, fiatalok értékekkel és élménnyel gazdagodjanak a hittanos foglalkozásokon. A mai korban, úgy gondolom, szinte nélkülözhetetlen a filmes szemléltetés. A gyerekek szeretnek filmeket nézni. Mindig figyelek arra, hogy a levetített film valóban az adott korcsoportnak megfelelő legyen, ne legyen unalmas, korunkban már nagyon széles a keresztény filmek választéka. Mindig a témának megfelelő filmrészletet tekintünk meg, a cél vagy az érdeklődés felkeltése vagy pedig az, hogy a film segítséget nyújtson az életben fontos, nehéz döntések meghozatalában. A diákok szívesen beszélgetnek arról, hogy mi az, ami megérintette őket, melyik a kedvenc jelenetük. Ilyenkor személyes élményeiket is bátrabban el merik mondani a témához kapcsolódva.

– Sokat vitatkoznak azon, létezik-e az a kategória, hogy keresztény film. Miként vélekedik erről?

– A keresztény filmek fő célja az, hogy Jézust vagy a szentek életeit bemutatva felkínáljanak egy Jézus-képet, a vallástudomány eszköztárát felhasználva. Egyre szélesebb a keresztény filmek palettája, a rendezők más és más szempontokkal viszik közelebb a nézőt Istenhez, Krisztushoz. Úgy gondolom, a filmnapok arra is alkalmasak lesznek, hogy egy-egy film megtekintése után reflektálhassanak a nézők az alkotásra, elmondhassák egymásnak, hogy milyen személyes élményekkel gazdagodtak. Egyre több helyen már kategorikusan is fel vannak tüntetve a vallással kapcsolatos alkotások.

– Milyen érdekességeket emelne még ki a rendezvényről?

– Minden vetítés teljesen ingyenes. Szeretettel várjuk a plébániai közösségeket, hittancsoportokat, iskolás csoportokat, családokat. A helyszínen lesz film- és könyvvásár is. Az Etalon Film termékei mellett az Új Ember könyveit is megvásárolhatják az érdeklődők. Pénteken ünnepélyes megnyitó lesz este 6 órakor, beszédet mond Török Csaba, a rendezvény fővédnöke, a MKPK tévéreferense, valamint Torgyán Atilla, az Etalon Film és Kiadó alapítója. Szombaton Magyarországra látogat a Letépett kalász producere, a film előtt néhány gondolatot is megoszt a jelenlévőkkel. A legtöbb műsoron szereplő film megvásárolható lesz a helyszínen, igyekeztünk a legszebb, legújabb alkotásokat kiválasztani az idei filmnapokra. Arra kérünk mindenkit, hogy hozzák el magukkal kedves ismerősüket, barátjukat. Reméljük, hogy a bemutatott filmekkel segítjük a nézőket, hogy közelebb kerüljenek Istenünk szeretetéhez.

A VII. Keresztény Film- és Könyvnapok részletes programjairól ITT  tájékozódhatnak. A rendezvény sajtótámogatója a Magyar Kurír.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria