A globális fenntarthatóságról rendeztek szimpóziumot Rómában a PPKE szervezésében

Külhoni – 2017. szeptember 22., péntek | 18:35

Szeptember 19-én tartották meg a globális fenntarthatóság nemzetközi szimpóziumát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szervezésében a Római Magyar Akadémián.

Szimbolikus, hogy a PPKE első Rómában megrendezett nemzetközi szimpóziuma éppen napjaink egyik legégetőbb kérdésével foglalkozott, mégpedig a Föld terhelhetőségével, tekintettel a mindinkább növekvő létszámú emberiség számára biztosítandó méltó életkörülményekre.

A PPKE 2015-ben alakult kutatócsoportja 2016-ban vette fel a Laudato si’ nevet, Ferenc pápa fenntartható fejlődésről szóló enciklikája nyomán. A PPKE-n működő Folyamatelemző Mérnöki és Fenntarthatósági Központ (CPSES) kezdetei azonban jóval korábbra, 2005-ig nyúlnak vissza, amikor az US EPA, az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének központjában megkezdődtek azok a kutatások, melyekhez 2010-ben kapcsolódtak a Chicagói és az Illinoisi Egyetem kutatócsoportjai, élükön  Heriberto Cabezas professzorral.

A Laudato si’ név felvétele alapvető üzenetet hordoz: egyrészt a pápai enciklika szakmai elismerését jelenti, másfelől pedig a kutatóközpont etikai-erkölcsi elköteleződését, amellyel a globális fenntarthatóság kihívásaira a világot teremtő és megváltó Istenre tekintettel válaszolnak, hiszen Isten a világ művelését és megőrzését felelősséggel ruházta az emberre, amint arra Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora többször rámutatott megnyitó előadásában, elemezve az enciklika szövegét.

A kutatóközpont együttműködésben áll a világviszonylatban legrelevánsabb kutatóintézetekkel, sőt, az elmúlt évben – köszönhetően a folyamatelemzések értékeléséhez használt matematikai modellnek, amelynek kidolgozása Friedler Ferenc professzor nevéhez kötődik – sikerült elérni, hogy a teljes nemzetközi összehasonlításban a PPKE Laudato si’ Folyamatelemző Mérnöki és Fenntarthatósági Központja legyen a világ első számú fenntarthatóság-elemző kutatóközpontja.

Szuromi Szabolcs rektor a konferencia széles nyilvánossága előtt jelentette be, hogy a központot 2017. szeptember 19-től a PPKE rektorának közvetlenül alárendelt intézet szintjére emelte. Az egyetem elöljárója kifejezte köszönetét nemcsak Heriberto Cabezas és Friedler Ferenc professzoroknak, akik a konferencia szakmai anyagát összeállították és a szimpóziumon előadást tartó résztvevőket felkérték, hanem első helyen Peter Kodwo Appiah Turkson bíborosnak, az Apostoli Szentszék Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériuma prefektusának, valamint Tebaldo Vinciguerra dikasztériumi első titkárnak, aki tolmácsolta Turkson bíboros köszöntő és örömteli szavait a tudományos rendezvény kapcsán. Szuromi Szabolcs Anzelm szintén kifejezte köszönetét Puskás Istvánnak, a Római Akadémia igazgatójának, a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának és Tóth Tamásnak, a Pápai Magyar Intézet rektorának, valamint köszöntötte az Egyesült Nemzetek (ENSZ), valamint azon belül a Food and Agriculture Organization (FAO) képviseletében megjelent szakértőket; továbbá Habsburg-Lotharingiai Eduárdot, Magyarország szentszéki nagykövetét.

A szimpózium keretében elhangzott Szuromi Szabolcs A Laudato si’ enciklika mint a globális fenntarthatóság felelősségének alaptörvénye; Heriberto Cabezas (PPKE), A Globális Fenntarthatósági Központ célja és kutatási tevékenysége; David Bolster (University of Notre Dame, Indianapolis, USA), A társadalmat szolgáló tudomány – környezeti változások és tudományos kezdeményezések; Audrey Mayer (Michigan Technological University, USA), Ökológia és fenntarthatóság; Friedler Ferenc (PPKE) A fenntarthatósági folyamatok modellezésére alkalmas hálózatok eredményei (a matematikai modell alkalmazásának objektivitásából következő előnyök); és Urmila Diwekar (Vishwamitra Research Institute, Illinois, USA) Feltétel-elmélet és optimális ellenőrzés című előadása.

A negyvenöt perces elemzéseket az intézet jövőbeli tevékenységének területeit is bemutató összegző diszkusszió követte. A szimpóziumon elhangzott előadások – amelyek önálló kötet formájában látnak napvilágot – külön rámutattak a katolikus egyetem sajátos szerepére a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés kérdésének tudományos elemzésében. Ezen a téren a kiemelkedő színvonalú és objektív matematikai analízis mellett meghatározó szerepet kap a Katolikus Egyház tanításának és erkölcsi alapelveinek következetes érvényesítése, amely megvalósítható, egyúttal morálisan megalapozott alternatívát tud felkínálni a folyamatok gyakorlati megoldására. A PPKE Laudato si’ Intézete kutatási és képzési tekintetben szorosan együtt kíván működni az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumával, ez a kooperáció mindezen túl kiterjed további nemzetközi szimpóziumok és egyéb tudományos eszmecserék megszervezésére is.

Forrás: Vatikáni Rádió; Szuromi Szabolcs Anzelm/PPKE

Fotó: pexabay.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria