A gyógyítás szakralitása

Czakó Gábor író hangsúlyozza, hogy az evangélium kivétel nélkül minden teremtménynek szól. „Ha nem adjuk tovább az áldását, akkor pusztulásnak indul a természet, háborogni kezd a bolygó, télen is nyár lesz, ősszel pedig sarkvidéki hideg, s a tengerek kiáradnak…” Napjainkban elszoktunk attól, hogy az evangélium „teljes egészében nekünk íródott, személy szerint hozzád és hozzám szól – legyünk bár orvosok, művészek, favágók. Emberi mivoltunk alapja és lényege ez a személyes megszólítottság. És a belőle származó küldetésünk.”

Kellermayer Miklós sejtbiológus, kutatóorvos fölteszi a kérdést: hogyan és miért következhetett be a 20. században, Jézus Krisztus Földre jötte után 2000 évvel az emberiség „bálványimádóvá, önimádóvá válása, életellenes diktatúrában élése?” A válasz egyértelmű: „mert elszakadtunk tőle, mert szétszakadt a tudás és a hit, a tudomány és az istenhit világa, hogy Krisztus, aki nem vallásalapító, hanem »az Út, az Igazság és az Élet«, vallási üggyé, szabadon választható magánüggyé lett.” Pedig csak két lehetőségünk van, „vagy rátalálunk a Teremtőnkre, a Szentháromság Egy Istenre és Tőle függünk. Az életünket a minket körülvevő tökéletes, ésszerű és célszerű törvényi renddel harmonizáló módon rendezzük be.” Vagy pedig bálványistent, bálványisteneket gyártunk, „és tőle függünk, bennünket körülvevő törvényi renddel nem harmonizáló, sőt ellentétes törvényeket hozunk, és ezek szerint élünk.” Nekünk, keresztényeknek azonban tudatosan kell tökéletesnek lennünk, ahogy Krisztus parancsolta: „Legyetek tökéletesek, ahogy a Mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48). József Attila pedig így fogalmazott: „A mindenséggel mérd magad!”

Lukács László piarista szerzetes pap, teológus kiemeli, hogy Isten az embert szeretetből teremtette, „és szeretetének közösségébe – tehát saját isteni életébe – hívta meg. Valójában ez a tény teszi páratlanná a világ minden teremtményei között. Létének forrása a szentháromságos Isten, végcélja pedig az, hogy szeretetközösségbe lépjen vele. Földi élete során is ez a kapcsolat adja meg létének alapját: kapcsolatokban él Istennel és a többi emberrel, léte a szeretetben válik teljessé.” Isten az egész embert teremtette, test-lélek egységében. „Az ember tehát nem csupán szellemi lélek, aki átmenetileg birtokol egy élő testet. Benne szellem és anyag egymáshoz rendelt, egymást kölcsönösen feltételező, zárt létegységet alkotó valóság.” Az ember lényege Krisztusból, az Istenemberből ismerhető meg. Jézus pedig az Isten Országát hirdetve nemcsak az emberek örök boldogságára gondolt, hanem törődött evilági, testi gondjaikkal-bajaikkal is. „Jézus hirdette országának örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt” (Mt 9,35).

Rojkovich Bernadette reumatológus, a Magyar Bioetikai Társaság elnöke a szenvedés értelmén elmélkedve hangsúlyozza, hogy a Megváltó Krisztus nem vette el az ember életéből a betegséget és a szenvedést, hanem magára véve átformálta, és új távlatokat adott neki. Jézus is átélte a földi szenvedést, a halálfélelmet a Getszemáni-kertben. A beteg ember közelebb jut a kereszthordozó Krisztushoz. „Az idősek, betegek és szenvedők sajátos helyet töltenek be az egyházban. Csöndes jelenlétük, imájuk, szenvedésük felajánlása a világ üdvösségéért erőforrás minden keresztény számára.” A betegeket gyógyító egészségügyiek pedig arra vannak hivatva, hogy olyanok legyenek, mint Krisztus, „minden szenvedő irgalmas szamaritánusa. A másik beteg, kiszolgáltatott ember a fontos, akiben meg kell látnom, hogy ő is Isten képére van teremtve. A személy méltósága soha nem korlátozódik képességeire, és nem csökken, ha a személy gyönge, fogyatékkal él és szüksége van segítségre.”

A kötet szerkesztője, Blaskovich Erzsébet belgyógyász, a Szeretet Misszionáriusai nővérek világi ágának magyarországi képviselője a klinikai teológia jelentőségéről fejti ki gondolatait. Ennek lényege, hogy a gyógyító munka szerves része a kórházi pasztoráció, különösen idős betegek és haldoklók között. Rájuk ugyanis fokozottan érvényesek Teréz anya szavai: „Amire mindenki vágyakozik, az a Szeretet, a Szeretet pedig maga Krisztus. Ő szomjazik az emberi lelkek szeretete iránt. Krisztus szomjának enyhítése a mi hivatásunk.”

Csókay András idegsebész példák sorával bizonyítja, hogy amikor teljes mértékben rábízta magát Krisztus kegyelmére és Szűz Mária közbenjárására, olyan újító felfedezéseket tett, melyek korábban nem is jutottak eszébe. Idézi Szent Pál apostolt: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28). Még a legnagyobb baj is, „ha átadjuk magunkat az élet Urának. Ezt kell megmutatnunk a betegeink felé is azzal, hogy együtt érzünk velük, megpróbálva a szenvedésükből valamit átvállalni szeretetben. A gyógyítás szakralitása talán ebben mutatkozik meg legjobban” – teszi hozzá Csókay András. Mindez azonban csak Krisztusban lehetséges, legyen ott állandóan az életünkben. Ez pedig nemcsak az orvoslásra igaz, hanem életünk minden pillanatára is.

(Éghajlat Kiadó, 2015.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír