A gyulafehérvári érsek is megszólalt a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében

Külhoni – 2017. március 4., szombat | 19:43

Az alábbiakban közöljük Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnökének március 3-án, pénteken közzétett sajtónyilatkozatát.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság és az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány vezetősége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség törvénytelen módon, határozatban tiltotta meg, hogy a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum számára korábban elfogadott beiskolázási tervben szereplő cikluskezdő (előkészítő, ötödik és három kilencedik) osztályokba a beiratkozást a líceum elindítsa.

Ezzel párhuzamosan híveinket, a katolikus iskolába beiratkozott gyerekek szüleit az állami hatóságok megmagyarázhatatlan módon vegzálják, és ezzel igyekeznek megfélemlíteni őket. Teszik ezt annak ellenére, hogy mindenki számára nyilvánvaló lehet, miért kívánták és kívánják híveink továbbra is ebbe az iskolába íratni a gyerekeiket. A hajdani felekezeti iskolák jó hírneve, a II. Rákóczi Ferenc Státus-főgimnázium örökébe lépő Római Katolikus Teológiai Líceum felekezeti jellege garancia arra, hogy ebben az iskolában a gyerekek az oktatás mellett katolikus szellemű nevelésben is részesülnek.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság a tanügyminiszterhez intézett levélben kérte, és ez úton is nyomatékosan kéri az illetékes hatóságokat a törvénytelenségek megszüntetésére irányuló intézkedések megtételére. Ellenkező esetben sérül híveink gyerekei számára a szabad iskolaválasztás joga, a tanári álláskeretben elfogadott tanári helyek közvetett megszüntetésével megszűnik a tanáraink munkahelye, és végül, de nem utolsósorban sérül a katolikus püspökkari konferencia és a tanügyminisztérium között a katolikus teológiai oktatás megszervezésére megkötött protokollum.

Gyulafehérvár, 2017. március 3.

Dr. Jakubinyi György érsek, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria