A gyulafehérvári főegyházmegye gyűjtést hirdetett az atyhai templom újjáépítésére

Külhoni – 2016. október 4., kedd | 12:36

Október 9-én a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye valamennyi templomában a székelyföldi Atyha község villámcsapás sújtotta templomának javára tartanak gyűjtést.

„A híradásokból értesülhettünk és a szívszorító felvételeket is láthattuk a leégett atyhai plébániatemplomról. 2016. szeptember 18-án, vasárnap este a tomboló vihar közepette érte villámcsapás a templomot. Olyan gyorsan terjedt a tűz, hogy a kívül-belül felújított templom értékeiből majdnem semmit nem tudtak megmenteni” – írja Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a plébániáknak szóló felhívásában.

„Az atyhai kis egyházközség híveinek száma nem éri el a százat. Zömében idős, kisnyugdíjas hívők alkotják ezt a közösséget, akik önerejükből képtelenek a templom újjáépítésére. A tragikus történést Isten azért is engedte meg, hogy szolidaritásunkat, segítőkészségünket, egymás iránti felelősségérzetünket próbára tegye. Bizonyítsuk együvé tartozásunkat, segíteni akaró szeretetünket adományaink felajánlásával” – folytatódik a közlemény.

Az érsek ezért a főegyházmegye minden templomában október 9-én, vasárnap gyűjtést rendel el az atyhai egyházközség megsegítésére.

Jakubinyi György a szeptember 26-án kelt levélben külön megköszönte azoknak a lelkipásztoroknak a buzgóságát, akik már a körlevél kézhez vétele előtt elvégezték a gyűjtést saját közösségükben.

Az Atyhai Római Katolikus Plébánia bankszámlái:

Parohia Romano Catolica Atia
Banca Comercială Română S.A., Fil. Odorheiu-Secuiesc
RO31 RNCB 0156 0164 4788 0006 (RON)
RO04 RNCB 0156 0164 4788 0007 (EUR)
RO74 RNCB 01560 1644 7880 008 (HUF)
SWIFT kód: RNCBROBU

Forrás: Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye

Fotó: ifj. Haáz Sándor/Főtér.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria